Dovizioso nem akar „mindenáron” visszatérni a MotoGP-be 2021-ben

Andrea Dovizioso nemrég kijelentette, hogy nem fog „mindenáron” visszatérni a MotoGP-be 2021-ben, de ettől függetlenül még mindig nyitott lenne arra a lehetőségre, hogy Marc Marquezt helyettesítse a Hondánál.

Dovizioso nem akar „mindenáron” visszatérni a MotoGP-be 2021-ben

Miután elveszítette a gyári ducatis ülését, és nem sikerült neki tesztpilótai szerepet sem találnia, Dovizioso inkább úgy döntött, hogy 2021-ben kivesz egy évet. Mivel Marqueznek egy harmadik műtéten is át kellett esnie, így még kérdéses, hogy meg tudja-e kezdeni az idei szezont.

Dovizioso menedzsere még múlt héten nyilatkozta azt az olasz Skynak, hogy versenyzője „készen áll” beugrani, ha a Honda úgy dönt, szüksége lenne rá. A 15 MotoGP-győzelemmel rendelkező olasz bevallotta, hogy meghallgatná a Honda ajánlatát, de számára nem prioritás a 2021-es visszatérés.

További híreink:

„Az ajtóm nyitva áll, de jelenleg nem akarok mindenáron visszatérni. Csak bizonyos típusú projektek érdekelnek, szóval, ha esetleg lenne lehetőség egy ’21-es vagy ’22-es ülésre, akkor nyilván boldogan egyeztetnék róla.”

„Egyébként meg nincsen semmi gond.” Amikor megkérdezték tőle, hogy részt venne-e a katari előszezoni teszten, amennyiben a Honda megkérné rá, ő így felelt: „Attól függ, hogy mit ajánlanak, ez nem egy egyszerű döntés.”

„Kell lennie egy projektnek, ahol közösen akarjuk felépíteni a dolgokat. Ha esetleg lesz egy ilyen lehetőség, talán csak 2022-ben, akkor én leszek az első, aki örülni fog annak. Én ahhoz szoktam, hogy jól csinálom a dolgaimat, így ha megvan a szándék és az akarat mindkét félnél, akkor beszélhetünk róla.”

 

„Ahogy már mondtam, én nemcsak úgy versenyezni akarok a MotoGP-ben, máskülönben meg tudtam volna oldani máshogy is” – hangsúlyozta Dovizioso, aki még 2008-ban mutatkozott be a Hondával, majd pedig csatlakozott a gyári istállóhoz 2009-re, és abban az évben meg is nyerte első királykategóriás futamát a Donington Parkban.

Ezek után egészen 2011 végéig maradt a Hondával, ahol egy három motorból álló csapatot alkotott Casey Stonerrel és Dani Pedrosával.

A Dorna Sports ügyvezető igazgatója, Carmelo Ezpeleta nemrég kizárta annak a lehetőségét, hogy három Repsol-Honda legyen a mezőnyben 2022-ben, hiszen az ilyen felállást már 2012 óta tiltják a szabályok.

Brno már nem fog világbajnoki viadalokat rendezni


Így fest a MotoGP idei mezőnye!

megosztás
hozzászólás
Brno többé nem rendez világbajnoki versenyeket
Előző cikk

Brno többé nem rendez világbajnoki versenyeket

Következő cikk

Valószínűleg nem rendezik meg az idei Thaiföldi Nagydíjat a MotoGP-ben

Valószínűleg nem rendezik meg az idei Thaiföldi Nagydíjat a MotoGP-ben
Hozzászólások betöltése