Dovizioso megkapta a zöld jelzést, ott lehet a Spanyol Nagydíjon

Remek híreket kapott a Ducati versenyzője és a népes rajongótábora, ami mögött az áll, hogy ott lehet a Spanyol Nagydíjon, mellyel kezdetét veheti a MotoGP idei szezonja.

Andrea Dovizioso, Ducati Team

Gold and Goose / Motorsport Images

Andrea Dovizioso az elmúlt hónap végén vett részt egy motocross bajnokságon, amikor balesetet szenvedett. A sérülése olyan súlyos volt, hogy kórházba kellett szállítani, ahol megállapították, hogy eltört a kulcscsontja.

Az operáció sem maradhatott el, és emiatt veszélybe került az olasz szezonrajtja. Nem akart kockáztatni, emiatt érezte úgy, hogy operációra van szüksége. Mindössze két nappal a műtét után Dovizioso már közösen dolgozott Fabrizio Borrával, aki korábban Fernando Alonso felkészítéséért felelt.

Kedden újra megvizsgálták a Ducati versenyzőjét, és engedélyt adtak neki arra, hogy ott legyen a hétvégi Spanyol Nagydíjon. Szerdán két 90 perces edzése lesz arra, hogy megnézze, mennyire bírja a sérült válla a motorozást.

 

A 2020-as év első felében Marc Marquez is vállsérüléssel bajlódott, de a hosszú szünet lehetővé tette számára, hogy teljesen felépüljön a második ilyen súlyos sérüléséből. Dovizioso jelenlegi szerződése lejár az év végén, és még mindig nem tudtak megállapodni egymással a Ducatinál a pénzügyi kérdésekben. Még az is előfordulhat, hogy a neves motor távozik a bajnokságból, és egy hosszabb szünetet tart.

Érkeznek a kamionok a Hungaroringre

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk A gyári Honda bejelentette Espargaro szerződtetését, Alex Marquez jövőre Crutchlow helyén folytatja
Következő cikk Pramac: valami világosan nem működik a Ducati és Dovizioso között

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország