Jelentés a versenyről

Dovizioso egy leheletnyivel nyert Marquez előtt Katarban, Crutchlow Rins előtt harmadik, Rossi a TOP 5-ben

A Katari Nagydíj szenzációs csatát hozott az élen, hiszen az utolsó méterekig tartott a küzdelem, míg végül Andrea Dovizioso egy hajszállal nyert Marc Marquez előtt. Alex Rins sokáig a TOP 3-ban küzdött, de végül Cal Crutchlow lett a harmadik. Valentno Rossi ötödik.

Andrea Dovizioso, Ducati Team

Fotót készítette: Gold and Goose / Motorsport Images

A Katari Nagydíjra végül az eredeti időpontban, vagyis helyi idő szerint este 20 órakor került sor, mely megnehezítette a mezőny dolgát, hiszen a hőmérséklet eléggé lecsökkent, ami miatt a pálya csúszóssá vált: 19,4 fokos levegővel és 20 fokos aszfalttal rajtoltatták le a versenyt.

A tegnapi időmérőn Vinales kiválóan ment, míg mögötte Dovizioso és Marquez sorakozhattak fel a rajtrácson. Rossi és Lorenzo a Q2-be sem jutottak tovább.

További híreink:

A mai szezonnyitó több mérföldkövet is hozott: Jorge Lorenzo első versenye a Hondával, Andrea Iannone debütálása az Apriliával, és Johann Zarco kezdése a KTM-mel. Négyen debütáltak is a MotoGP-ben: az időmérő sztárja, Quartararo a hihetetlen ötödik helyről indult, Mir a 11.-ről, a Moto2-es bajnok, Bagnaia a 13.-ról, Oliveira a 17.-ről.

Quartararo azonban nem tudott elindulni a felvezető körre, vagyis az ötödik rajthelyének annyi - a bokszból kellett elindulnia.

A rajtnál Dovizioso az egyes kanyarban átvette a vezetést Miller előtt, míg őket Marquez, Crutchlow, Nakagami és a pole-ból visszaeső Vinales követte. A spanyolt az első kanyarban Marquez késztette szélesebb ebfordulásra. Rossi a 14. helyről a 12.-re zárkózott fel. A Yamaha spanyol versenyzője még jobban visszaesett - egészen a nyolcadik helyre.

Marquez ezt követően feljött a második pozícióba, amikor Miller visszaesett, míg csapattársa, Lorenzo a 19. helyen szenvedett.

Miller komoly problémával szembesült, ami miatt egy darabot le is kellett törnie az üléséből - emiatt egészen a 11. helyig visszaesett.

Az élmezőny elég szorosan követte egymást, bár Dovi megpróbált kialakítani egy kisebb előnyt Marquez előtt. Csakhogy időközben megérkezett Rins, és szép sorban mindenkit megelőzött, így átvette a vezetést.

Rossi a nyolcadik helyig lépett előre, vagyis már csapattársa, Vinales mögött motorozott.

Dovizioso ezt követően a Ducati hihetetlen tempójával az egyenesben visszaelőzte Rinst, vagyis ismét ő vezetett. A suzukis hiába próbálkozott, nem tudott visszakerülni olasz riválisa elé - sőt Marquezzel oda-vissza előzgették egymást a második helyen. 

Rins ezután ismét visszavette a vezetést, de az egyenesben ducatis riválisa újból elé került.

Mindeközben Petrucci, a Ducati újdonsült versenyzője, az élen zajló csata mögött megelőzte Marquezt és feljött a harmadik helyre. A spanyol azonban nem hagyta annyiban, és visszajött a ducatis elé.

A TOP 10 a verseny felénél

Pozíció # Versenyző Különbség
1
4
A. DOVIZIOSO
19:40.857
2
42
A. RINS
+0.146
3
93
M. MARQUEZ
+0.444
4
9
D. PETRUCCI
+0.595
5
36
J. MIR
+0.922
6
35
C. CRUTCHLOW
+0.927
7
12
M. VIÑALES
+1.312
8
21
F. MORBIDELLI
+1.546
9
46
V. ROSSI
+1.756
10
43
J. MILLER
+2.397

Sőt, a címvédő Rinst is maga mögé utasította, így már Dovit támadta az első helyért. Petrucci szintén a suzukis elé került, mikor Marquez keményen védekezett Rins előtt.

A TOP 9 versenyzőt mindössze 1,6 másodperc választotta el egymástól, vagyis potenciálisan kilencen is esélyesek lehettek a győzelemre - ezt követően a Dovi-Marquez páros elkezdett elszakadni az üldözőbolytól. 

Rins az egyes kanyarban Petrucci szélárnyékát kihasználva megközelítette riválisát - majd egy kanyarral később elé is került.

A suzukis utolérte a TOP 2-őt, és Petrucci, illetve Crutchlow is megérkezett vele - sőt szép lassan az első nyolc ismét szorosan felsorakozott.

Rinsnek sikerült megelőznie a második helyen haladó Marquezt, míg Rossi Vinalest és Mirt is maga mögé utasította - bár a Doktor az FP1-től kezdve nem igazán találta a tempót. A spanyol yamahás követte csapattársát, és ő is Mir elé került.

Marquez visszavette a második helyet Rinstől, aki ezt követően hibázott, és az egyes kanyart szélesen vette. Dovizioso és Marquez szoros csatát vívtak a verseny végén - Rins és Crutchlow is pár tizeden belül követték őket, míg Petrucci és Rossi már leszakadtak. 

2 körrel a leintés előtt Dovizioso fékezés alatt hibázott, amit Marquez kihasznált, és az élre állt. Az olasz az utolsó körben egy nagyon agresszív manőverrel visszavette az első helyet, és Marquez hiába próbálkozott, a ducatis végül egy hajszállal nyert.

Crutchlow szintén megelőzte Rinst a harmadik helyért, míg Rossival egészült ki a TOP 5 - 0,6 másodpercen belül.

Végeredmény 

Pozíció # Versenyző Motor Idő/Különbség
1 4 Italy Andrea Dovizioso  Ducati 42'36.902
2 93 Spain Marc Marquez  Honda 0.023
3 35 United Kingdom Cal Crutchlow  Honda 0.320
4 42 Spain Alex Rins  Suzuki 0.457
5 46 Italy Valentino Rossi  Yamaha 0.600
6 9 Italy Danilo Petrucci  Ducati 2.320
7 12 Spain Maverick Viñales  Yamaha 2.481
8 36 Spain Joan Mir  Suzuki 5.088
9 30 Japan Takaaki Nakagami  Honda 7.406
10 41 Spain Aleix Espargaro  Aprilia 9.636
11 21 Italy Franco Morbidelli  Yamaha 9.647
12 44 Spain Pol Espargaro  KTM 12.774
13 99 Spain Jorge Lorenzo  Honda 14.307
14 29 Italy Andrea Iannone  Aprilia 14.349
15 5 France Johann Zarco  KTM 15.093
16 20 France Fabio Quartararo  Yamaha 15.905
17 88 Portugal Miguel Oliveira  KTM 16.377
18 17 Czech Republic Karel Abraham  Ducati 22.972
19 53 Spain Tito Rabat  Ducati 23.039
20 55 Malaysia Hafizh Syahrin  KTM 43.242
Kiesett 38 United Kingdom Bradley Smith  Aprilia 2 kör
Kiesett 43 Australia Jack Miller  Ducati 10 kör
Kiesett 63 Italy Francesco Bagnaia  Ducati 13 kör

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton a MotoGP nyitóhétvégéjén Katarban: "Őrült lenne Rossival egy pályán motorozni"
Következő cikk Dovizioso szerint furcsa volt, Marquez örül, hogy túl van a versenyen, Crutchlow a fenekét fájlalja

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország