Dovizioso haszontalannak tartja a katari szabadedzéseket

Az RNF Racing Yamaha versenyzője szerint felesleges lesz a szezonnyitó hétvégén az első és a harmadik szabadedzés, azokat ugyanis nappali körülmények között fogják teljesíteni, így pedig nem nyernek elegendő információt az esti versenyzéshez.

Dovizioso haszontalannak tartja a katari szabadedzéseket

Már csak néhány napot kell várnia a MotoGP-rajongóknak és elrajtol minden idők leghosszabb, 21 versenyhétvégét magába foglaló szezonja. A királykategória mezőnye Katarban vág neki a küzdelmeknek, Andrea Dovizioso pedig idén tér vissza a szériába "teljes állásban".

Az elmúlt évekkel ellentétben idén korábban, helyi idő szerint 18 órakor rajtol el vasárnap a nagydíj, emiatt át kellett alakítani a szabadedzések menetrendjét is. Ennek következtében az első és a harmadik edzést is nappali viszonyok között rendezik meg.

Még több hír:

Andrea Dovizioso csütörtökön az Autosportnak elmondta, szerinte ennek semmi értelme, ugyanis hiába köröznek az edzéseken, ha a futamon és az időmérőn teljesen más körülmények között kell kihozniuk a motorokból a maximumot.

Ráadásul, ebben az évben nem is tesztelt a mezőny a Losail International Circuit pályán, ami azt jelenti, hogy gyakorlatilag úgy kell teljesíteniük a versenyzőknek a vasárnapi versenyt, hogy minimális információt gyűjthetnek be az aszfaltcsíkról.

„Az első verseny mindig nehéz, hiszen nagy a feszültség bennünk az új szezon kezdete miatt. Nem értek egyet az edzések időzítésével, de erről már beszéltünk korábban. Néhány versenytársam erőltette a minél korábbi rajt időpontot, hiszen ha később indulunk, magasabb lesz a páratartalom“ - magyarázta az olasz.

„Úgy vélem, az új időpont kissé korai és azt eredményezi, hogy nem tudunk hatékonyan dolgozni a hétvégén, hiszen az első és a harmadik edzés is haszontalan lesz“ - tette hozzá Dovizioso, aki elismerte, egyelőre még tanulnia kell az idei versenygépét.

Emiatt nem is támaszt magával szemben komoly elvárásokat a szezonnyitón, ugyanis saját bevallása szerint is bizonytalanul közlekedik az M1-essel. „A téli tesztek mindig nagyon furcsák, különösen úgy, hogy idén Indonéziába utaztunk el.“

Még több hír:

„Még mindig nem vagyok magabiztos, de a fékezésnél már kezdem érteni, hogyan viselkedik a motor. Sosem versenyeztem még a Yamahával Katarban, s bár nagyon örülök, hogy itt lehetek, nem tudom, mennyire leszek versenyképes.“

„Nem tudjuk mi a helyzet a pályával, ezért csak a saját munkámra koncentrálok és majd meglátjuk, hogy ez mit jelent a pozíciók szempontjából. Nincsenek nagy elvárásaim és nem is szeretnék megfogalmazni ilyesmit“ - tette hozzá az olasz.

Miért nem szenvedett a McLaren a delfinezéstől?

megosztás
hozzászólás
Marquez szorongott a felépülés alatt, volt amikor feladta
Előző cikk

Marquez szorongott a felépülés alatt, volt amikor feladta

Következő cikk

Miller: a világ összes újságírója baromságokat ír a jövőmmel kapcsolatban

Miller: a világ összes újságírója baromságokat ír a jövőmmel kapcsolatban