Dovizioso elhagyja a Ducatit a 2020-as szezon végén!

Andrea Dovizioso és a Ducati nem hosszabbítja meg együttműködését a 2021-es idényre, ezzel lezárva egy nyolc éven át tartó partnerséget a legmagasabb motoros kategóriában. Az olasz versenyző menedzsere nyilatkozott az ügy kapcsán.

Andrea Dovizioso, Ducati Team

Fotót készítette: Gold and Goose / Motorsport Images

Dovizioso még 2013-ban csatlakozott a Ducatihoz, és kulcsszerepe volt abban, hogy visszavitte a csapatot az élmezőnybe. 13 versenyt nyert 2016 és 2020 között, valamint az utóbbi három szezonban mindannyiszor másodikként zárt a bajnoki pontversenyben.

Bár az olasz maradása a Ducatinál elég valószínű forgatókönyvnek tűnt az év kezdetén, a felek közötti tárgyalások megakadtak a vírus okozta leállás idején. A Ducati el szeretne határolódni a nagy összegű szerződésektől a koronavírus miatti pénzügyi válság következtében, Dovizioso pedig nem volt hajlandó jelentősebb összegről lemondani.

Még több hír:

Csütörtökön a Ducati csapatvezetője, Davide Tardozzi még azt nyilatkozta, hogy a Dovizioso jövőjével kapcsolatos döntést a következő heti Stájer Nagydíj után hozzák majd meg.

A dolgok azonban hamar változtak, hiszen Dovi menedzsere, Simone Battistella, valamint a Ducati közötti szombat reggel történt megbeszélés után az előbbi elmondta, hogy a versenyzője úgy döntött, nem újítja meg szerződését a következő évre.

„Ma közöltük a Ducatival, hogy Andrea nem szeretné folytatni a következő néhány évben” – mondta Battistella a Sky Italiának. „Most erre a bajnokságra, ezekre a futamokra szeretne koncentrálni, és mondjuk azt, hogy nem érezzük úgy, hogy a körülmények megfelelőek lennének a folytatáshoz.”

Andrea Dovizioso, Ducati Team

Andrea Dovizioso, Ducati Team

Fotó készítője: MotoGP

A pilóta menedzsere azt is megerősítette, hogy lényegében a csapat nem rakott le szerződést az asztalra 2021-et illetően. „A gyakorlatban nem is beszéltünk a gazdasági részéről. Nem voltak ajánlatok vagy tárgyalások 2021-gyel kapcsolatosan.”

Battistella még júniusban azt is elmondta, hogy a következő idény kihagyása lehetséges opció Dovizioso számára, amennyiben nem kap elfogadható ajánlatot a Ducatinál. Azt persze most hozzátette: „Andrea természetesen a továbbiakban is versenyezni szeretne, ha talál magának egy megfelelő projektet és ajánlatot.”

Azzal, hogy a Ducatin kívül már csak az Apriliánál van hely egy gyári csapatnál, amelyet egyébként is a jelenleg doppingügye miatti eltiltását töltő Andrea Iannonénak tartanak fent, eléggé valószínűnek tűnik, hogy Dovizioso nem lesz ott a jövő évi MotoGP-rajtrácson.


Marc Marquez begurította a 8-ast: a legjobb?

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Iannone doppingügyének meghallgatását októberre halasztották
Következő cikk Vinalesé a pole, múlt heti futamgyőztes csak 17.

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország