Dovizioso attól tart, hogy Austinban esélytelen a dobogóra

A Ducati versenyzője, Andrea Dovizioso attól tart, hogy a 13. rajthelyről nem tud majd eléggé felzárkózni, hogy az Amerikai Nagydíjon a dobogóért harcolhasson.

Andrea Dovizioso, Ducati Team

Fotót készítette: Gold and Goose / Motorsport Images

Doviziosónak részt kellett vennie az időmérő első szakaszában, hiszen pénteken nem tudott a TOP 10-ben végezni, majd szombaton az FP3 az eső miatt elmaradt. 

Az olasz a Q1-ben végül csak harmadik lett, miután a korábbi csapattársa, Jorge Lorenzo és a jelenlegi kollégája, Danilo Petrucci is épp előtte végzett. 

Dovizioso kifejtette, hogy az időmérőn rossz stratégiát választott, mely "néhány tizedbe" került a számára, és bár úgy érzi, a versenytempója elég erős lehetne a dobogóhoz, attól tart mindez a 13. rajthelyről lehetetlen lesz. 

"Nagyon fontos lett volna, hogy az első három rajtsorból induljunk, de sajnos nem jött össze, ami miatt nagyon csalódott vagyok." - jegyezte meg a ducatis - "Az FP4 után azt gondoltam, hogy a pálya körülményei nem olyan jók, nem 100%-osak. Az időmérőn egy nekifutásra több kört tettem meg, de kétszer kellett volna kimennem."

"Két percet vártam a bokszban, hiszen a negyedik szabadedzés vége felé a pálya jobb lett, míg az időmérőn a pálya a kezdetektől elég jó volt, és nyomni lehetett."

"Azok, akik két szettet futtattak, jobban döntöttek. A stratégia miatt buktam néhány tizedet, és emiatt nem tudtam előrelépni a Q2-be."

"Mindez elég rossz, hiszen ezen a pályán nem túl csodálatos a tempónk, de szerintem esélyünk lehet, hogy a Marcék [Marquez] mögötti második bolyban csatázzunk."

"A tempónk elég hasonló Valentinóéhoz [Rossi], Jackéhez [Miller], Maverickéhez [Vinales], [Alex] Rinséhez és [Cal] Crutchlowéhoz, ami nagyon fontos, hiszen ha hozzájuk közelebb rajtolunk, akkor harcolhatunk is velük."

"Nem tudom, hogy mindez lehetséges-e, hiszen a rajt elég rövid. Van néhány hely, ahol előzhetünk, de a verseny zömében egy ív létezik, vagyis nehéz előzni."

"Nem vagyunk túl jó helyzetben, de ez van."

Danilo Petrucci, Ducati Team

Danilo Petrucci, Ducati Team

Photo by: Gold and Goose / LAT Images

Petrucci nagyon sajnálja, hogy Dovizioso miatta esett ki a Q2-ben

Petrucci, aki a Q2-ben megszerezte a nyolcadik pozíciót, "élete egyik legjobb köreként" jellemezte, mikor a Q1-ben Dovizioso előtt végzett - ugyanakkor sajnálja, hogy az olaszt kiszorította a továbbjutók közül.

"Nagyon nehéz volt, különösen mivel nem volt tapasztalatunk a pályáról. Az FP3 elmaradt, míg az FP4 nedves pályán került megrendezésre, így a Q1-ben sok erős versenyző ragadt. A pálya nem is volt jó állapotban, és ilyenkor sosem tudod, mennyire nyomhatod a tócsákkal."

"A sisak alatt azt mondtam, hogy mindent bele kell adnom, hiszen szükségem van rá. Életem egyik legjobb körét futottam."

"Néhány kanyarban olyan keményen fékeztem, nem is tudtam, hogy be tudom-e venni, de az időmérőn így kell menni, és a végén elég is volt - csak 0,016 másodperccel, de nagy kár, hogy ezzel kilöktem a csapattársam, azonban ilyen a versenyzés. Nagyon sajnálom, de a lehető legelőrébbről kell rajtolnom."

További híreink:

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Marquez "érezte" a vállsérüléseit, mikor a motor rázkódott
Következő cikk Lorenzo: A Hondának meg kell oldani a "láncproblémáit"

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország