Dovizioso a dobogó ellenére sem elégedett a Ducatival

Andrea Dovizioso a szezonnyitó első jerezi Spanyol Nagydíjon elért dobogós helyezése ellenére a futam után elmondta, a Ducatinak "egy lépést még lépnie kell előre" teljesítmény terén.

Andrea Dovizioso, Ducati Team

Fotót készítette: Gold and Goose / Motorsport Images

A Michelin új felépítésű hátsó gumikkal készült a 2020-as MotoGP szezonra, amelyek nagyobb tapadást és hosszabb élettartamot biztosítanak. Ez egyes gépeknek – főleg a Yamahának, a Suzukinak és az Apriliának – jobban fekszenek, de a gyári Ducati egyelőre küszködik velük.

Marc Marquez bukása és a pramacos Jack Miller problémái miatt Andrea Dovizioso a jerezi futam végén a dobogós helyekre lépve bebiztosította első érmét a helyszínen, majd a futam után így nyilatkozott:

Még több F1 hír:

„Igen, sok okból egy győzelemmel ér fel ez a harmadik hely, elsősorban azért, mert nem volt elég erre a tempónk. Nem tudtam az előttem lévőkkel küzdeni, mert lassabb voltam náluk. A nehéz pillanatokban azonban nem adtam fel, mert azt az intenzitást fenn tudtam tartani és nem hibáztam egyszer sem. Ez volt a kulcspont.”

„A vége előtt két körrel volt egy jó manőverem Jack ellen, de Morbidelli megelőzött. Azonnal kellett válaszolnom és amit lehetett, megtettem, A sebességünkön azonban javítani kell, mert Marc gyorsabb volt mindenkinél, de Vinales és Quartararo is jobbak voltak nálunk.”

 

„Szerintem jó dolog, hogy újra lesz egy futam itt, mert így rengeteg visszajelzésünk lesz, ami alapján jobban megérthetjük a motor működését és azt, hogyan kell az új gumikat használni. A sebesség terén viszont kell egy lépést előrelépnünk.”

Dovizioso az elmúlt három szezonban is a második lett a bajnokságban, és most is a legnagyobb favoritok közé tartozhat, amennyiben Marquez karsérülése miatt versenyeket kényszerül kihagyni. Bár az olasz úgy gondolja, „ott lehet a pakliban”, elismeri, a Ducati Jerezben mutatott tempója miatt nehéz lesz a dolog:

„Szerintem benne lehetek a pakliban a bajnoki címért, de ez csak az első futam, a második pedig ugyanebben a helyzetben lesz. Nehéz lesz, legalábbis annak alapján, amit ma láttam, mivel ha nincs meg a megfelelő sebességünk, csak szórjuk el a pontokat.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Videón Marc Marquez óriási bukása, műtét és kihagyás várhat rá
Következő cikk Marquez nem indul a második jerezi versenyen, orvosa szerint ekkor térhet vissza

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország