Dovi: „Megértem, milyen nehéz Rossinak lenni”

A Ducati versenyzője az olasz La Gazetta dello Sportnak adott interjút, melyben elmondta, milyen nehéz volt hazai közönség előtt versenyezni, most mikor a bajnoki címért harcol.

Andrea Dovizioso olyan helyzetet élhetett át, amit eddig soha. Nem elég, hogy a bajnoki pontverseny egyik éllovasa (a bajnokságban 199 pont áll Dovi és Marquez neve mellett), és a hazai közönsége előtt kellett versenyeznie, mikor a nagy sztár, Valentino Rossi a lábtörése miatt ki kellett, hogy hagyja a hétvégét. Dovi elismerte, hogy nem volt könnyű megbirkóznia a nyomással, amit a szurkolók helyeztek rá. 

"Az olasz versenyek általánosságban nagy kihívást jelentenek, és idén, mikor a bajnoki címért versenyzek, illetve Valentino megsérült, a szurkolóktól még több támogatást kapok. Ezt nehéz volt kezelni, főleg úgy, hogy az olasz szurkolók olyan fantasztikusan szenvedélyesek."

"Ez nem feltétlenül a nyomás kérdése, inkább a tény, miszerint a figyelem folyamatosan rád szegeződik. Nem kétséges, hogy sosem voltam még ilyen boldog. Nem is koncentrálok a nyomásra, ezt mindig jól kezeltem, de az a sok figyelem, és hogy az emberek minden percben téged akarnak."

Dovi ekkor értette meg, hogy milyen lehet Rossinak, akinek az elmúlt 15 évben ezzel az extra figyelemmel kellett élnie minden egyes versenyhétvégén.

"Még akkor is, ha én messze nem olyan életet élek, mint Vale, megértem, mennyire nehéz Valentino Rossinak lenni minden helyzetben, és megértem, ezáltal hogy szigetelődött el."

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat MotoGP
Versenyzők Andrea Dovizioso , Valentino Rossi
Csapatok Yamaha Factory Racing
Cikk típusa Motorsport.com hírek