Doohan: ez nem az a Marquez, és nem az a Honda, mint egykor

Az ötszörös gyorsasági motoros világbajnok Mick Doohan szerint a 2021-es szezonban elért eredményeik azt bizonyítják, hogy se Marc Marquez, se a Honda nincs még azon a szinten, mint a 2020-as szezon előtt.

Doohan: ez nem az a Marquez, és nem az a Honda, mint egykor

Bár az első két versenyt a téli műtétei miatt még ki kellett hagynia, Marc Marquez a portimaói visszatérése után már két futamgyőzelmet is szerzett, és messze a legjobb hondás a 7. helyével az egyéni bajnokságban, Taka Nakagami 46-tal kevesebb pontot szerzett eddig a spanyol legendánál.

Marquez továbbra is nyíltan elismeri, hogy még mindig nem épült fel teljesen a tavalyi kartöréséből és az azt követő műtétekből, amely meglátszik a vezetési stílusán is: a jobbos kanyarokban nem tud annyira látványosan „csüngeni” a motor oldalán, mint eddig.

Nem Marquez az első motoros, aki ebben a cipőben járt, Mick Doohan szintén egy borzalmas lábtörésből tért vissza a versenyzéshez, és lett ötszörös bajnok a 90-es évek közepén. Marquez el is ismerte, hogy Doohan példája segít neki átvészelni a nehezebb napokat, az ausztrál exversenyző szerint pedig Marquez képes lesz visszatérni a korábbi formájához – amitől jelenleg még messze van.

További híreink:

„Marc messze nincs még formában jelenleg, és a Honda is zsákutcába hajtott, ez már nem az a motor, amit eddig láttunk” – mondta Doohan, akinek a fia, Jack idén 2. lett az F3-ban az In The Fast Lane podcastben.

„Még csak most kezdett el ismét erősödni a jobb karja, ez pedig továbbra is problémás számára: alkalmazkodnia kellett ehhez az új helyzethez, nem véletlen, hogy a bal kanyarokban sokkal jobb egyelőre, csak idővel lesz képes ugyanilyen erővel és mozgáskultúrával bevenni a jobbosokat.

„Bár még mindig fiatal, nem tud úgy motorozni jelenleg, ahogyan azt tette korábban. A tehetségével azonban, ha a Honda ismét jó motort tud adni alá, még biztosan megcélozhat majd egy újabb világbajnoki címet.”

megosztás
hozzászólás
Dall’lgna: „Quartararo megérdemelné a címet, sajnálom, hogy így alakul Rossi szezonja”
Előző cikk

Dall’lgna: „Quartararo megérdemelné a címet, sajnálom, hogy így alakul Rossi szezonja”

Következő cikk

Rea: Rossinak igaza van, kár, hogy nem kaptam esélyt a bizonyításra

Rea: Rossinak igaza van, kár, hogy nem kaptam esélyt a bizonyításra
Hozzászólások betöltése