Crutchlow szerint nem lesz könnyebb dolguk a 2020-as Hondával

A brit motoros szerint egyáltalán nem tűnik könnyebbnek a 2020-as motor prototípusának irányítása a jelenleginél, ugyanakkor Marc Marquezt nem érdekli az irányítás, amíg a motor gyors.

Cal Crutchlow, Team LCR Honda

Fotót készítette: Gold and Goose / Motorsport Images

A Honda idei motorjára négyből három versenyző panaszkodott, Marc Marquez viszont világbajnok lett vele. A japán gyár minden címet besöpört idén, elsősorban a spanyol világbajnoknak köszönhetően, míg a többiek jobbára szenvedtek a Honda idei karakterével, többek között ennek is volt köszönhető Jorge Lorenzo év végi visszavonulása is.

Cal Crutchlow sem volt elragadtatva a Honda idei modelljétől, éppen ezért nyilván nagyon várta már, hogy kipróbálhassa a 2020-ra tervezett prototípust, és a jelek szerint nincs elragadtatva tőle.

"Pozitívnak kell lennünk az új motorral kapcsolatban, pozitívan kell értékelni, hogy sikerült előrelépni bizonyos területeken. Egy kicsit kényelmesebben érzem magam a motoron, és magabiztosabb is vagyok, de az is biztos, hogy nem lett könnyebb az irányítása. Ezen a télen még fejlődnünk kell, és remélem, hogy tudnak is" - utalt a Hondára váró feladatra Crutchlow.

 

"Általánosságban elmondható, hogy a teszteken gyorsabb tudtam lenni, mint a versenyhétvégén, és ez nagyon pozitív, amit ezen a két napon Valenciában elértünk" - jelentette ki a brit.

Brit márkatársával maximálisan egyetértett Marquez is, a hatszoros világbajnoknak ugyanakkor az eredményekből kiindulva nem lehet olyan nagy baja a 2020-as motorral.

"A karakter nagyjából ugyanaz. Ha lenne egy könnyebb motor, az minden Honda-versenyzőnek megkönnyítené a dolgát. De nekem a gyorsabb motor kell, nem számít, hogy könnyű-e irányítani, vagy sem" - mondta Marquez.

"Csak a prototípusra figyelek, mert hiszem, hogy van benne lehetőség, de még minden nagyon új. Még be kell állítani pár dolgot. A legjobb időt igyekeztem elérni a prototípussal, és dolgozni a motoron" - jelentette ki Marquez.


A Formula E 6. szezonja előtt bemutatjuk nektek a mezőny összes csapatát és versenyzőjét, valamint a pilóták sorozatban elért eredményeit.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Crutchlow elhalasztotta a bokaműtétjét
Következő cikk Crutchlow nem örül, hogy a Honda kirámolta a csapatát

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország