Crutchlow nem örül, hogy a Honda kirámolta a csapatát

A Honda gyári csapata három szakembert rendelt át az LCR, egészen pontosan Cal Crutchlow csapatából még tavaly, a jelek szerint a brit nem számíthat a szakemberek visszatérésére.

Cal Crutchlow, Team LCR Honda

Fotót készítette: Gold and Goose / Motorsport Images

A Repsol Honda tavaly mindent elkövetett azért, hogy Jorge Lorenzo minél könnyebben beilleszkedhessen új csapatába, és megkapjon minden támogatást, amire csak szüksége lehet. Ennek érdekében három szakembert is átrendelt a gyári csapatba az LCR-ből.

Arlan Holterman és Marco Barbiani elektronikai szakember mellett így 2018 végén Gianni Berti mérnök is átköltözött a gyári csapatba, hogy Jorge Lorenzót segítse, a végeredmény ismert, Lorenzo akkora csalódást jelentett idén, hogy sorozatos sérülései után inkább visszavonult.

Ugyanakkor Cal Crutchlow kérése ellenére a jelek szerint Lorenzo visszavonulása után sem kapja vissza korábbi csapattagjait, a Honda ugyanis a Lorenzo helyére szerződtetett Alex Marquezt is támogatni kívánja, pedig a brit szerint neki nagyobb segítség lenne a három, általa jól ismert szakember jelenléte, mint az újoncnak.

 

"Az az ironikus, hogy nem tudom, mi fog változni jövőre, de valami biztosan. És ahogy már mondtam, a Honda elcsábította a srácokat, pedig én vagyok az egyetlen, aki a csapatból Marquez mellé tudtam állni a dobogóra idén, tavaly, tavalyelőtt, és talán jövőre is" - mondta Crutchlow a Crash.net cikke szerint.

"Nagy csalódás volt, hogy elvitték a csapattagokat, és most vissza sem adják. Pedig azt hiszem, higy Alex számára nem jelentenek akkora különbséget. Nekem az lenne, de Alex számára nem hiszem. Ő most tanul" - mondta a brit. "De ez van, el kell fogadni."

Crutchlow a valenciai teszten egy korábbi 2020-as prototípust próbálhatott ki, és negyedik lett vele.

"Pozitívak lehetünk a motorral, amit kaptunk. Egy sor területen van előrelépés, és egy kicsit biztosabb is vagyok a motoron, kényelmesebb. De hiába is vártuk, nem lett könnyebb irányítani" - jelentette ki a Honda új motorjáról Crutchlow.


A Red Bull ismét történelmet írt, és ők lettek az első csapat, mely zéró gravitációban cserélt kereket az F1-es autóján. Videón a nagy rekord, amire valószínűleg egy ideig nem lesz.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Crutchlow szerint nem lesz könnyebb dolguk a 2020-as Hondával
Következő cikk Abraham befejezi a karrierjét, ezzel megnyílik az út Zarco előtt

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország