Crutchlow: Lorenzo sikeres lehetett volna a Hondával

A brit motoros, Cal Crutchlow úgy érzi Jorge Lorenzo sikeres lehetett volna a Hondával, ha folytatja karrierjét. Véleménye szerint egy kicsit több idő kellett volna az ötszörös bajnoknak, hogy megszokja a Hondát, utána viszont jöttek volna a várt eredmények.

Jorge Lorenzo and Alex Crivillé

Fotót készítette: Repsol Media

Az ötszörös MotoGP világbajnok Jorge Lorenzo a valenciai versenyhétvégén jelentette be, hogy 11 év után visszavonul a versenyzéstől. A hír váratlanul érkezett és bár Cal Crutchlow megérti a spanyol döntését, szerint kissé elhamarkodott volt ez.

„Továbbra is kiállok amellett, amit mondtam: ha Jorge maradt volna, szerintem végül jó tudott volna lenni a Hondával.” -mondta a brit versenyző.

Lorenzo a 2019-es szezont a 19. helyen zárta, amely karrierje egyik legrosszabb eredménye volt. Részben az új motor jelentette kihívások hátráltatták, részben pedig a sérülések, így végül a visszavonulás mellett döntött. Crutchlow teljes mértékben megérti az emiatt született döntését:

„Amikor Lorenzo Assenben bukott, felkelt és azt mondta, hogy nem akarja folytatni. Megértem, mert mikor tavaly a Phillip Islanden estem, én is ezt éreztem. Viszont én más vagyok, mert miután Valenciában buktam, imádtam, hogy egyszerűen visszaültem és gyorsabban mentem.”

Még több hír:

A brit szerint ebből a szempontból mindenki más, viszont kiemelte, hogy Marc Marquez lehet hozzá hasonló mentalitású a sérülésekkel kapcsolatosan. Ő maga mindig a visszatérés lehetőségét tervezte rögtön - egy komolyabb bukás után is.

„Megértem Lorenzót, ugyanakkor a Phillip Island-i bukásom után már az orvossal tervezgettem, hogy hogyan térhetnék vissza a valenciai versenyre. Nyilván lehetetlen volt azzal a szerkezettel a lábamon, de a fejemben csak az járt, hogy vissza akarok térni. Mindenkinek más ez. Szerintem Marc inkább hasonlít rám, és talán valaki érzékenyebb, mint Lorenzo máshogy áll ehhez, de nem tudom mi a helyes és a helytelen.”

Cal kitért a Honda motorokkal való versenyzés kihívásaira is, hiszen míg Lorenzo a Yamahával megnyert 44 futamot és három bajnoki címet, majd a Ducatival három versenyt, a Hondával a legjobb eredménye a 11. hely volt.

„Egyáltalán nem lep meg Lorenzo nehéz szezonja. Mindig mondtam, hogy hozzatok egy srácot a Yamahától vagy a Ducatitól, ültessétek rá egy Hondára és majd meglátjátok. Ez egy bonyolult motor. Sok évbe telik megszokni.”

További híreink:

Crutchlow szerint a kulcs ahhoz, hogy megszokják a Hondát nem azon múlik, hogy mennyire tudják elfogadni annak gyengeségeit -ellenkezőleg. Az a lényeg, hogy az erősségeiből hozzák ki a maximumot.

„A motor nagyon erősen fékez, el sem hinnéd mennyire. Szóval meg kell ezt érteni -ti (a média) valószínűleg azt gondoljátok, hogy egy rossz dologhoz kell hozzászokni, pedig sokszor inkább a jót kell jobban megérteni. Mert nyomhatod a motor elejét igazán keményen aztán a nehéz dolog az, hogy később fékezz, így több kockázatot vállalva. Viszont minél nagyobb kockázatot vállalsz a késői fékezéssel, annál jobban tetszik ez a motornak és mész gyorsabban.”

A brit átlagosnak nevezte a szezonját annak ellenére, hogy Marc Marquez mellett ő volt az egyetlen versenyző, aki a Hondával a dobogóra állhatott -három alkalommal ismételte meg ezt a sikert, végül a 9. helyen zárt a bajnokságban.

 

„Olyan motort kell építenünk, amely kiegyensúlyozottabb, amivel a határokat feszegetheted anélkül, hogy hibáznál és ütköznél.”

A 34 éves versenyző a jövőjével kapcsolatban megemlítette, hogy talán befejezi pályafutását miután a következő évben lejár a szerződése, bár hangsúlyozta, hogy még nem hozott végleges döntést ezt illetően.

„Az egész történet azért indult el, mert az év közepén adtam egy interjút, ahol azt mondtam, hogy talán ez az utolsó versenyszerződésem, talán visszavonulok. Nincs egy konkrét dátum, hogy mikor fogok dönteni… De a tervem az, hogy 100%-osan kezdjem meg a következő évet, aztán meglátjuk, mi történik, és majd meghozom a döntésemet.”


Az Aston Martin tovább folytatja a Valkyrie tesztelését, amelynek hangja már most a világ legjobbjaival vetekszik.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Espargaro az Apriliánál ismételné meg Dovizioso sikerét
Következő cikk Zarco elmondta, hol folytatja jövőre

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország