Crutchlow: Ha könnyebben vezethető lesz a Honda, az nem Lorenzónak lesz köszönhető…

Cal Crutchlow, a Honda versenyzője nem tartja óriási fejleménynek azt, hogy Jorge Lorenzo elment a Hondához, és könnyebben vezethető motort szeretne. A brit elmondta, ők már 4 éve ugyanezt kérik a japán márkától.

Cal Crutchlow, Team LCR Honda

Fotót készítette: Gold and Goose / Motorsport Images

Jorge Lorenzo egyelőre nem találta meg az összhangot az RC213V-vel, Mugello után viszont azt nyilatkozta, ő a megfelelő versenyző ahhoz, hogy segítsen a Hondának a motor „felhasználóbarátabbá” tételében, amelyet így kevésbé lenne megterhelő vezetni fizikailag.

A háromszoros világbajnok meg is látogatta a Honda-gyárat a mugellói verseny után, hogy segítsen a mérnököknek olyanná alakítani a motort, amely jobban feküdhet neki. Ezután Cal Crutchlow-t arról kérdezték, hogy szerinte profitálhat-e ő is Lorenzo gyárlátogatásából, a brit viszont nem tartja jelentőségteljesnek a történteket.

További híreink:

„Jorge azt mondja, hogy olyan lesz a Honda, amit könnyebb lesz vezetni, de ha ilyenné is válik, az nem azért lesz, mert ő ezt kérte – mi már 4 éve kérjük ezt. Mindig is ez volt az első számú panaszunk. Szóval most, hogy ő mondta ezt, hirtelen mindenki azt mondja, hogy ha könnyebb lesz vezetni a Hondát, az azért lesz, mert Lorenzo azt mondta… évek óta ezt kérjük.” – magyarázta Crutchlow.

„A probléma az, hogy Marc vezeti a bajnokságot, és Isten tudja, hogy sorozatban hány bajnoki cím áll mögötte. Nagyon nehéz és fizikailag megerőltető ezt a motort vezetni, de ő mégis nyerni tud. A többi Honda-pilóta dolga pedig az, hogy ők is megpróbáljanak olyan gyorsak lenni, mint Marc. Jelenleg ez nekem nem sikerül, ahogy Jorgénak sem, korábban pedig Dani Pedrosának sem sikerült. Ez a realitás.”

„Viszont másrészről a Honda teljesen megérti a kérést, teljesen megértik a nehézségeinket, de megértik az erősségeket is. Az erősség az, hogy Marc vezeti a bajnokságot, Marc vezetési stílusa alatt pedig nyilvánvalóan jól működik a motor. Szóval ezekről a dolgokról nem tudok túl sokat mondani, de ha a motor könnyebben vezethető lesz, az nem annak lesz köszönhető, hogy Jorge Lorenzo elment a Hondához pár napra – ez egyértelműen, teljesen egyértelműen nem igaz.” – zárta a pontverseny jelenlegi 7. helyezettje.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Jövőre jöhet a Rossi-Dovizioso párbaj - a DTM-ben
Következő cikk Dovizioso rendkívül élvezte a DTM-es debütálását

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország