BRÉKING: Marquez kihagyja a katari szezonnyitót!

A Honda hivatalos közleményben bejelentette, hogy a hatszoros világbajnok Marc Marquez nem áll rajthoz a MotoGP 2021-es szezonjának első futamán, Katarban.

Marc Marquez, Repsol Honda Team

Fotót készítette: Honda Racing

Egyelőre úgy tűnik, hogy nem érnek véget Marc Marquez megpróbáltatásai, hiszen a spanyol nem lehet ott a katari szezonnyitón a 2021-es idényben. A hatszoros MotoGP világbajnok 2020 júliusában szenvedett súlyos balesetet, melynek következtében több alkalommal meg kellett műteni a karját, a rehabilitációja pedig a mai napig tart.

Marqueznek három alkalommal kellett kés alá feküdnie a karját ért törés miatt, a legutolsóra decemberben került sor. Az orvosok szerint a MotoGP-bajnok felépülése ezt követően az ütemtervek szerint halad, sőt, a spanyol engedélyt kapott egy rövidebb tesztelésre is, azonban a szakemberek egyelőre azt tanácsolták neki, hogy ne legyen ott a szezonnyitón.

Még több F1 hír:

„Az orvosi csapattal történt felülvizsgálat során a doktorok azt javasolták nekem, hogy a helyes döntés értelmében ne vegyek részt a katari nagydíjon, és hogy folytassam tovább a felépüléssel kapcsolatos terveket, amiket az elmúlt hetekben követtem” – jelentette ki Marquez.

„Nagyon szerettem volna részt venni a világbajnokság nyitófutamán, de tovább kell dolgoznunk a felépülésemen optimális körülmények között, ami lehetővé teszi a versenyzéshez való visszatérést.”

Egyelőre az még nem eldöntött, hogy Marquez ott lehet-e a szezon további futamain, azonban úgy tűnik, hogy a spanyol, illetve az őt körülvevő orvosi csapat igyekszik biztosra menni, minek után tavaly túl nagy kockázatot vállaltak a visszatéréssel.

Ecclestone: „Vettelt nem szerették...”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Bagnaia: nem vagyok második számú a Ducatinál
Következő cikk Bagnaia pole-jával indult a MotoGP szezonja, Rossi a negyedik!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország