Bréking: a szezon végén lezárul a MotoGP egyik legsikeresebb együttműködése
Bár talán nem érkezik nagy meglepetésként az elmúlt évek fényében, de a Repsol most bejelentette, hogy 2024 végén lezárja 30 éves együttműködését a Honda gyári alakulatával.
Luca Marini, Repsol Honda Team
Fotót készítette: Gold and Goose / Motorsport Images
A spanyol olajóriás már 1995 óta szponzorálta a HRC-t, és a partnerség révén megkaptuk a motorversenyzés egyik legismertebb és legikonikusabb festését. A Repsol azonban az idei évre már eleve csökkentette jelenlétét a Honda mellett, ami abból is jól látható volt, hogy a híres narancssárga fényezés helyett egy hibrid megoldást választott az alakulat.
2024 után azonban már ez sem lesz meg, hiszen kiderült, hogy a Repsol logója és színei teljes egészében eltűnnek majd a Honda motorjairól, mivel a vállalat úgy döntött, nem hosszabbítja meg a megállapodást.
„A Repsol úgy határozott, hogy nem hosszabbítja meg jelenlegi szponzorációs szerződését a Honda Racing Corporationnel (HRC) a MotoGP-ben, ami az idei év december 31-ével fog véget érni” – olvasható a közleményükben.
„A Repsol Honda a legsikeresebb istálló a motorozás csúcskategóriájában a maga 11 csapatbajnoki és 15 egyéni címével, valamint 183 futamgyőzelmével. A Repsol nagyra értékeli a HRC elhivatottságát és elköteleződését a sok együtt töltött év alatt. A vállalat továbbra is szerepet vállal majd a motorversenyzésben, a cél pedig a legmagasabb minőségű termékek és szolgáltatások fejlesztése.”
A hír, amely már nem igazán volt titok a paddockban, néhány órával a San Marinó-i Nagydíj után érkezett meg, ahol sem Luca Marini, sem pedig Joan Mir nem állhatott rajthoz gyomorfertőzés miatt. Mir már eleve nem vett részt a hétvége eseményein, miközben Marini éppen vasárnapra dőlt ki azok után, hogy az időmérőn a 21. helyet szerezte meg.
Az ő hiányukban a Hondát az LCR állandó versenyzői és Stefan Bradl képviselte. A Repsol és a Honda olyan nagy nevekkel ért fel a csúcsra, mint Mick Doohan, Valentino Rossi, Nicky Hayden és természetesen Marc Marquez.
A Honda pocsék teljesítménye és Marquez csapattól való idő előtti távozása azonban egyre inkább megkérdőjelezte a felek kapcsolatát, így ez a szakítás nem érkezett meglepetésként. A Honda emellett egyébként is egyre gyakrabban akarta reklámozni saját céges színeit a kétkerekűek világában, így erre jövőre talán még jobb lehetősége lesz.
Aki pedig lemaradt volna a MotoGP mai futamáról, annak itt az összefoglalónk.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.