Bréking: a Suzuki a szezon végeztével távozik a MotoGP-ből!

Az Autosport legfrissebb értesülései szerint a Suzuki úgy döntött, hogy 2022 végén kiszáll a MotoGP-ből, csak hét évvel azok után, hogy visszatértek a motorozás királykategóriájába.

Bréking: a Suzuki a szezon végeztével távozik a MotoGP-ből!

A japán gyártó oszlopos tagja volt a mezőnynek az 500 köbcentis korszakban, és több világbajnoki címet is szereztek például Barry Sheene, Marco Lucchinelli, Franco Uncini, Kevin Schwanzt vagy Kenny Robert Jr. révén.

A Suzuki aztán maradt a sorozatban, amikor az négyütemű motorokra váltott, de a 2011-es szezon végén pénzügyi nehézségek miatt kiszálltak, és már abban az évben is csak egy motorral mentek, melyen Alvaro Bautista ült.

A következő években aztán lassacskán újjáépítették a projektet, és 2015-ben vissza is tértek a MotoGP-be, 2016-ban pedig ismét futamgyőzelmet ünnepelhettek Silverstone-ban Maverick Vinales révén.

További híreink:

2020-ban pedig 20 év után ismét felértek a csúcsra, amikor Joan Mirnek sikerült elhódítania az egyéni összetettet. Az Autosport úgy tudja, hogy a Suzuki vezetői hétfőn hívták össze az istálló tagjait, és ekkor közölték velük, hogy jövőre nem lesz folytatás.

Ez a döntés mindenkit sokként ért a csapatnál. Hivatalos bejelentés ugyan még nem érkezett, de vélhetően már arra sem kell sokat várni. Azt pedig mondanunk sem kell, hogy ezzel Mir és Alex Rins jövője is kérdésessé vált, még ha az előbbi motorosról azt is pletykálják, hogy a Hondánál köthet majd ki Marc Marquez csapattársaként.

A tavalyi év eléggé nehézkesen alakult az akkori címvédők számára, miután a hosszú ideje szolgáló csapatfőnökük, Davide Brivio az F1-be távozott az Alpine-hoz, és ezek után nem igazán találtak neki megfelelő helyettest.

Mir és Rins 2022 végéig áll szerződésben a Suzukival, előbbi pilóta pedig a szezon előtt elmondta, hogy szívesen folytatná a csapatnál. Rins pedig múlt héten Portugáliában nyilatkozta azt, hogy a Suzuki szeretné őt megtartani 2023-ra is. Úgy tűnik, hogy pár nap alatt nagyot fordult a világ.

Verstappen német csapattársat kaphat majd a Red Bullnál?

megosztás
hozzászólás
Quartararo: lehetetlen volt megelőzni Bagnaiát
Előző cikk

Quartararo: lehetetlen volt megelőzni Bagnaiát

Következő cikk

Dorna: a Suzuki nem dönthet egyoldalúan úgy, hogy elhagyja a MotoGP-t!

Dorna: a Suzuki nem dönthet egyoldalúan úgy, hogy elhagyja a MotoGP-t!