Bezár a jerezi pálya 15 napra, törlik a MotoGP tesztet

15 nap erejéig bezárja kapuit a jerezi pálya a koronavírus megelőzése érdekében hozott óvintézkedések alkalmazása miatt, így az erre az időszakra tervezett MotoGP csapatok privát tesztje is elmarad.

Maverick Vinales, Yamaha Factory Racing

Gold and Goose / Motorsport Images

Bizonytalanul startol a MotoGP 2020-as szezonja, törölték a Katari Nagydíj királykategóriás megmérettetését, majd a teljes thai, amerikai és argentin nagydíjhétvége elhalasztását jelentették be. Ezeknek az eseményeknek a fényében a csapatok elkezdtek tesztlehetőségek után kutatni, hogy addig se essenek ki a ritmusból.

A KTM, az Aprilia, a Suzuki és a Honda mind részt kívántak venni egy privát teszten Jerezben, a hónap második felében, viszont néhány tervváltozás és az utazások szigorítása miatt végül úgy alakult, hogy csak a Honda vesz részt egy teszten, március 18-20 között.

A GPOne.com értesülései szerint a HRC tesztversenyzőjéből, Stefan Bradlből és a csapatnál dolgozó néhány spanyol technikusból állt volna a tesztcsapat, mivel rájuk és országaikra nem vonatkozott az az utazási tilalom, hogy a spanyol helyszínre jöhessenek.

Ez azonban meghiúsulni látszik, ugyanis a jerezi pálya egyik embere rövid közleményben tájékoztatott mindenkit, hogy a pályát 15 napra bezárják, hogy teljesítsék a helyi hatóságok által elfogadott egészségügyi előírásokat, és hogy elkerüljék a koronavírus terjedését.

A közlemény így szól: „Circuito de Jerez Ángel Nieto tájékoztat mindenkit, hogy az egészségügyi hatóságok által a koronavírus megfékezésének érdekében hozott előírásainak eleget téve, felfüggesztjük a pálya létesítményeinek működését a következő 15 napra. Ezt a határidőt szükség esetén felülvizsgáljuk vagy meghosszabbítjuk.”

Még több hír:

Azok a MotoGP csapatok, akikre nem vonatkozik semmilyen, a koronavírus okán bevezetett utazási korlátozás, alternatív lehetőségek után nézhetnek, Spanyolországon belül számos pálya áll rendelkezésre egy-egy teszt megrendezésére, mint például a Valenciában található Ricardo Tormo pálya, vagy a Barcelonában lévő Circuit de Catalunya, de nem kizárható, hogy ezekre a pályákra is hasonló rendelkezéseket vezetnek be.

A legutolsó esemény a jerezi pályáról egy három napos MotoE teszt volt az elektromos kategória hivatalos szezon előtti tesztje. Az intézkedések miatt egy ma esedékes privát tesztet már lemondtak, és a fent említett Honda teszt is a 15 napos leállási tilalom alatt zajlott volna, szóval azt a tesztet is el kellett halasztani.

A dolgok jelenlegi állása szerint Jerez lesz a következő állomása a MotoGP idei kiírásának, a széria Spanyol Nagydíját május 1-3 között fogják lebonyolítani.


Marc Marquez még sérülten is abszolút favoritként várhatja az évet, de ez lehetőséget adhat a riválisok számára. A Honda pedig egy még versenyképesebb motort szeretne adni a párosának.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk HIVATALOS: Az Argentin Nagydíjat is elhalasztották a MotoGP-ben!
Következő cikk Gáláns felajánlást tett a MotoGP, hogy ne unatkozzanak a szurkolók

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország