Bemutatta a 2021-es festését a Ducati MotoGP csapata - Galéria

Február 9-én hivatalosan is bemutatta a 2021-es festését, és az új főszponzorát is a Ducati gyári MotoGP csapata.

Ducati Desmosedici GP21

Ducati Corse

A Ducati a 2021-es szezonnak két új pilótával, Jack Millerrel, és Francesco Baganaiaval vág neki, illetve egy új főszponzorral is: a Philip Morris Mission Winnow kezdeményezését a Lenovo kínai számítógépgyártó cég váltja a motorjaik oldalán.

A Ducati 2021-ben is 6 motorral próbálja majd megvédeni a konstruktőri címét, amit a Yamaha technikai szabálytalansága után szerzett meg tavaly: a két gyári pilótán kívül a Pramacnál Johann Zarco és Jorge Martin is gyári támogatást élvez majd, míg az Avintiánál az újonc Enea Bastianini és Luca Marini a 2019-es motorokat kapja majd meg.

„Vannak az életben olyan pillanatok, amikor változtatnod kell, és szerintem nálunk pont most jött el az idő erre” – mondta Ducati általános igazgatója, Gigi Dall’Igna Miller és Bagnaia prezentálása során.

„Két fiatal versenyző mellett döntöttünk, akiknek már sok tapasztalata van a Ducatival, így bizonyos szempontból egyfajta folytonosságot is teremtettünk, és őszintén hiszünk a tehetségükben.”

Ducati Desmosedici GP21
Ducati Desmosedici GP21
Ducati Desmosedici GP21
Ducati Desmosedici GP21
Ducati Desmosedici GP21
Ducati Desmosedici GP21
Ducati Desmosedici GP21
Ducati Desmosedici GP21
Ducati Desmosedici GP21
Ducati Desmosedici GP21
Ducati Desmosedici GP21
Ducati Desmosedici GP21 detail
Ducati Desmosedici GP21 detail
Ducati Desmosedici GP21 detail
Ducati Desmosedici GP21 detail
Ducati Desmosedici GP21 detail
Ducati Desmosedici GP21 detail
Ducati Desmosedici GP21 detail
Ducati Desmosedici GP21 detail
Ducati Desmosedici GP21 detail
Ducati Desmosedici GP21 detail
Ducati Desmosedici GP21 detail
Ducati Desmosedici GP21 detail
Ducati Desmosedici GP21 detail
Ducati Desmosedici GP21 detail
Gigi Dall'Igna, Ducati Team General Manager with the Ducati Desmosedici GP21
Jack Miller, Francesco Bagnaia, Ducati Team
Jack Miller, Francesco Bagnaia, Ducati Team
Jack Miller, Francesco Bagnaia, Ducati Team
Jack Miller, Francesco Bagnaia, Ducati Team
Jack Miller, Francesco Bagnaia, Ducati Team
Jack Miller, Francesco Bagnaia, Ducati Team
Jack Miller, Francesco Bagnaia, Ducati Team
Jack Miller, Francesco Bagnaia, Ducati Team
Jack Miller, Francesco Bagnaia, Ducati Team
Jack Miller, Francesco Bagnaia, Ducati Team
Jack Miller, Francesco Bagnaia, Ducati Team
37

A Ducati 2020-ban 2 győzelmet szerzett, egyet Andrea Dovizioso révén Ausztriában, míg Danilo Petrucci Franciaországban aratott diadalt. A MotoGP-ben is érvényben lévő fejlesztési korlátozások miatt a 2021-es motor is nagyrészt a 2020-as motoron alapul, a szezon kezdete után azonban ismét elkezdhetik fejleszteni a gépeket a csapatok.

További híreink:

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Mir: „Nem én vagyok a favorit idén, hanem Marquez
Következő cikk Rossi szerint nem helyes, hogy engedték Marquez gyors visszatérését

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország