Bagnaianak „nincs szüksége csapatutasításokra”, hogy megnyerje a 2022-es bajnokságot
Francesco Bagnaia elmondta, hogy „nincs szüksége segítségre” a Ducatitól ahhoz, hogy elhódítsa a 2022-es szezon világbajnoki címét.
Az olasz jelenleg már csak tíz pontra van a címvédő Fabio Quartararótól a pontversenyben, miközben a júniusi Német Nagydíj után még 91 egység volt a lemaradása. Ez a különbség azonban akár öt pont is lehetne, ha Enea Bastianini nem előzi őt meg az Aragóniai Nagydíj utolsó körében.
A Ducati viszont továbbra is tartja azon álláspontját, hogy nem fog csapatutasításokkal beleszólni a győzelem kérdésébe, és bármely csapatuk megvívhat a sikerért, ha úgy hozza a helyzet. Bagnaia szerint mindez pedig rendben is van.
„Őszintén szólva nem hiszem, hogy segítségre lenne szükségem. Én a pályán szeretek nyerni, és nem azért, mert valaki elengedett. Ettől függetlenül ez nem az én döntésem, de elmondtam, hogy mit preferálok, ami azt jelenti, hogy hagyjanak engem a magam dolgát végezni.”
„Ha ők viszont valahogy máshogy döntenek, akkor az nem miattam lesz. Én tehát folytatom a versenyzést, megpróbálok elöl lenni és nyerni. Ez lesz a fő célom, ahogyan volt az Misanóban és Aragóniában is.”
Bastianini, akinek még szintén van némi sansza a végső sikerre a 2021-es Ducatijával, hiszen 48 pontra van Quartararótól, kifejtette, hogy ő nem kapott semmilyen instrukciót az olasz gyártótól arra vonatkozóan, hogy segítenie kéne Bagnaiát a most hétvégi Japán Nagydíjon.
„Sok kérdés van a helyzet körül. A média is nagyon érdeklődik iránta. Az én helyzetem azonban továbbra is nagyon sima. Jól érzem magam, és a Ducati ebbe nem akar beleszólni. Nincsenek csapatutasítások egyelőre, de majd meglátjuk, mi történik a jövőben, ha Pecco elöl lesz. Most kicsivel közelebb vagyok, ami a bajnokságot illeti, de csak egy célom van: 100 százalékon nyomni.”
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.