Bagnaia törte meg Marquez uralmát Austinban, sorozatban 3. pole-pozícióját szerezte az olasz!

Pecco Bagnaia sorozatban már a 3. pole-pozícióját szerezte a 2021-es USA GP-n, a COTA 2013-as bemutatkozása óta Marc Marquezen kívül ő az egyetlen, aki pole-pozíciót tudott szerezni itt, de a Repsol Honda legendája így is odaért az első sorba.

Francesco Bagnaia, Ducati Team

Fotót készítette: Gold and Goose / Motorsport Images

A Q1-ben ezúttal tiszteletét tette az egykörös tempóval egész évben szenvedő világbajnoki címvédő Joan Mir, valamint a COTA bukkanós felületével nagyon rosszban lévő Aleix Espargaro is, aki percekkel a Q1 kezdete előtt az FP4-en ismét bukott – ezúttal ő az egyetlen Apriliás versenyző, miután unokaöccse halála után Maverick Vinales nem vállalta a versenyzést az Egyesült Államokban.

Espargaro pedig ott folytatta a Q1-et, ahol az FP4-et abbahagyta: a bukótérben, miután ezúttal a hátsó egyenes után esett el. A többek szerint „versenyzésre alkalmatlan” pálya következő áldozata Miguel Oliveira volt, aki szintén nem találta a tempót az austini pályán.

A Q1-ből az első helyen azonban meglepő módon Luca Marini ment tovább a Q2-be, aki szintén bukott már ma a több áldozatot is szedő 2-es kanyarban. Másfél tizeddel mögötte Mir jutott be a Q2-be.

Még több F1 hír:

Andrea Dovizioso csalódott volt a második Yamahával teljesített időmérője után: az utolsó körén még továbbjutó időt motorozott a 2. szektorig, azonban ekkor az Oliveira, Alex Marquez, Aleix Espargaro vonat feltartotta. Nem lehetett elégedett az SRT garázsának másik oldala sem: Rossi a 6-os kanyarban esett el az utolsó mért körén.

 

A Q2 első mért körein Marc Marquez úgy döntött, hogy a 2019-es győztes Alex Rinst kezdi el követni, mögé pedig Jorge Martin zárkózott fel. Az első mért körön ez ki is fizetődött a Pramac újoncának, és ő futotta meg a legjobb időt, Marquez azonban több, mint 4 tizedet javított a második körén, így 7 perccel az időmérő vége előtt ő állt az élen.

Az időmérő fináléjában azonban Pecco Bagnaia ismét begyújtotta a rakétákat: a Ducati olasz versenyzője több, mint 4 tizeddel javította meg Marquez idejét, az utolsó pillanatokban pedig még a bajnoki éllovas Fabio Quartararo is feljött a 2. helyre – 0,348 másodperccel elmaradva Bagnaiától.

 

Marquez így is az első sorból rajtolhat a 3. helyére, ami az eddigi legjobb időmérős eredménye a visszatérése óta. A 4. helyet megtartotta Jorge Martin, az 5. helyen az LCR Hondával Taka Nakagami végzett.

Nagyon dühös volt azonban az FP3-at még magasan nyerő Jack Miller: míg csapattársa sorozatban a 3. pole-pozícióját szerezte, az ausztrál csak a 10. időt motorozta, több, mint 1 másodperccel elmaradva Bagnaiától.

Helyezés Versenyző Motor Idő Hátrány Intervallum
1 Italy Francesco Bagnaia Ducati 2'02.781    
2 France Fabio Quartararo Yamaha 2'03.129 0.348 0.348
3 Spain Marc Marquez Honda 2'03.209 0.428 0.080
4 Spain Jorge Martin Ducati 2'03.278 0.497 0.069
5 Japan Takaaki Nakagami Honda 2'03.292 0.511 0.014
6 France Johann Zarco Ducati 2'03.379 0.598 0.087
7 Spain Alex Rins Suzuki 2'03.453 0.672 0.074
8 Spain Joan Mir Suzuki 2'03.528 0.747 0.075
9 Italy Luca Marini Ducati 2'03.546 0.765 0.018
10 Australia Jack Miller Ducati 2'03.720 0.939 0.174

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Marquez hiába lett első: „Az érzés nem volt jó”
Következő cikk Rossi: régóta nem motoroztak így a Ducatin, mint most Bagnaia

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország