Bagnaia szerint ez a három versenyző formálta át a MotoGP-t

Francesco Bagnaia, a MotoGP újdonsült bajnoka elárulta, hogy szerinte melyik három versenyző gyakorolt nagy hatást a sportágukra. Mint mondja, Valentino Rossi, Marc Marquez és Casey Stoner úttörő mentalitással és technikával átformálták a versenyzést.

Valentino Rossi and Casey Stoner

Fotót készítette: Yamaha Motor Racing

A MotoGP 2022-es szezonja meglehetősen izgalmasra sikeredett, minek után Fabio Quartararo óriási előny birtokában várhatta az idény második felét. A Ducati és Francesco Bagnaia azonban elképesztő formában képes volt ledolgozni a hátrányt, így új világbajnoka lett a sorozatnak.

Bagnaia Valentino Rossi versenyzői akadémiájától kikerülve 2018-ban szerezte meg az első futamgyőzelmét, 2022-ben pedig felért a MotoGP csúcsára. A La Stampa című lapnak nyilatkozva a tehetséges versenyző elárulta, hogy három pilóta gyakorolt rá nagy hatást rá a múltban.

„Rossi és Marquez az a két versenyző, akik megváltoztatták a sportágunkat. Stonerrel együtt ők diktálták a nagydíjak újfajta megközelítését. Valentino alkalmazkodó volt, képes volt adaptálódni a MotoGP különböző korszakaihoz, és vitathatatlanul (kiváló) versenyző.”

„Marc a határokat feszegette, Stoner pedig új vezetési stílust talált ki. Büszkén mondhatom, hogy Valentino barátja vagyok. Szerencsésnek és kiváltságosnak érzem magam. Próbálom kihasználni a tapasztalatait, hogy fejlődhessek.”

További híreink:

„Mindig is lenyűgözött, ahogyan versenyez. Még akkor is sikerült nyernie, amikor lassabb volt, bosszantotta az ellenfeleit. Marc viszont egy versenyző állat. Nem érdekli, ha minden kanyarban megkockáztatja, hogy elesik, csakhogy nyerni akar.”

Bagniai Rossival és Stonerrel ugyan már nem versenyezhet együtt, hiszen a két klasszis szögre akasztotta a sisakot, Marquez ellen azonban komoly csatát vívhatnak a 2023-as szezonban, amennyiben a Honda képes lesz olyan motort a spanyol alá rakni, ami bajnokesélyes. A Ducati a 2022-es szezon második felében mutatott erős teljesítménye okán favoritként várhatja az idei idényt.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Lorenzo: A sajtót arra használtam, hogy kizökkentsem Rossit
Következő cikk Rossi szerint a Yamaha okozza Quartararo vesztét

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország