MotoGP Osztrák Nagydíj

Bagnaia nyerte a sprintet, Marquez a TOP10-ben végzett

Francesco Bagnaia magabiztos győzelmet aratott az Osztrák Nagydíj sprintfutamán, amelyen Marc Marquez is örülhetett, hiszen visszatért a legjobb 10 közé. Maverick Vinales nagy felzárkózást bemutatva szépen motorozott, míg Brad Binder újabb erős eredménnyel örvendeztette meg a csapatát.

Francesco Bagnaia, Ducati Team

Francesco Bagnaia kezdhette az élről a mai sprintfutamot a Red Bull Ringen, míg Marc Marquez csupán a 18. pozícióból indulhatott. Maverick Vinales is nagy reményekkel várhatta a piros lámpák kialvását, minek után a 2. helyre kvalifikálta magát, és rögtön a rajt előtt elmondta, hogy csak élvezni akarja a versenyt, semmi nyomást nem akar magára helyezni.

A rajt után Vinales reményei rögtön csírájában elhaltak, mivel az Aprilia versenyzője szörnyen kapta el a rajtot, és egészen a 18. helyig esett vissza, míg az élen Bagnaia és Binder húzott el az üldözőiktől. Hátrébb hatalmas baleset történt, amelybe Oliveira, Zarco, illetve az utóbbi időben kiváló teljesítményt mutatót Bezzecchi keveredett bele.

Marc Marquez ellenben örülhetett, hiszen a kavarodásnak köszönhetően a 2. körben már a 9. helyen haladt, és láthatóan magabiztosan mozgott a Honda ülésén. 12 körrel a vége előtt aztán újabb esés következett, ezúttal Nakagaminak köszönhetően lengették a sárga zászlót.

Eközben az élen Bagnaia diktálta a tempót, nyomában Binderrel, ők ketten 11 körrel a vége előtt 1 másodperccel vezettek a 3. helyen haladó Jack Miller előtt. Luca Marini azonban láthatóan nem nyugodott bele az üldöző szerepébe, ugyanis nagyon agresszíven támadta az ausztrált.

9 körrel a vége előtt a 10-es motort terelgető Marini sikeres manővert mutatott be a riválisán, így ő vehette üldözőbe az élen haladó kettőst, akik ekkor már több mint 2 másodperces előnyt építettek ki. Ez a sorrend azonban nem tartott sokáig, ugyanis Jorge Martin mérte el az egyik féktávot, és meglehetősen bátor manővert mutatott be Marini mellett, akivel végül összeértek, és ennek a levét az olasz motoros itta meg, ugyanis elesett.

7 körrel a vége előtt Marquez lendült akcióba, Franco Morbidellit támadta, és láthatóan képes volt gyorsabban motorozni. Rájuk a nagy tempót diktáló és egyre jobban felzárkózó Vinales helyezett nyomást, majd 5 körrel a vége előtt a spanyol-katalán gyorsan átugrotta mindkettejüket.

Az élen ekkor Bagnaia kényelmes előnnyel vezette a futamot, közel 2 másodperccel előzte meg Bindert, aki hasonló előnnyel vezetett Martin előtt. 3 körrel a vége előtt megmerevedtek a különbségek, ekkor már senki sem akart felesleges kockázatot vállalni a legjobb 10-ben.

Bagnaia az újabb sikerrel tovább növelte az előnyét a bajnokságban, míg Marquez végre egy bukásmentes futamon van túl.

Eközben a Forma-1-ben is zajlik az élet, ugyanis Nyck de Vries a menesztése után nagy meglepetésre visszatérhet a Red Bullhoz…

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk MotoGP: Új csapathoz szerződik Johann Zarco! – francia sajtó
Következő cikk Bagnaia simán duplázott az Osztrák Nagydíjon, Marquez először ért célba idén vasárnapi versenyen

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország