Bagnaia: nem vagyok második számú a Ducatinál

Francesco Bagnaia kijelentette, hogy nem tartják második számú pilótánál a Ducati gyári csapatában, annak ellenére, hogy csapattársát, Jack Millert tartják a 2021-es MotoGP szezon egyik esélyesének.

Bagnaia: nem vagyok második számú a Ducatinál

A Ducati teljesen átalakította a 2021-es pilótafelállását, miután mind Andrea Doviziósót, és Danilo Petruccit is leváltották a Pramac tavalyi párosára, Jack Millerre és Pecco Bagnaiára.

Miller a 2021-es szezon előtti tesztet az első helyen, egy nem hivatalos körrekorddal zárta Katarban, míg Bagnaia 0.281 tizeddel mögötte az 5. lett az összesített tabellán.

A paddockban sokan már most Millert tartják a 2021-es szezon egyik legnagyobb esélyesének, de Bagnaia szerint csak a teszt eredménye miatt nem vált második számú pilótává a Ducatinál.

„Én ugyanúgy érzem magamat a csapatnál, mint Jack” – mondta a katari teszt után Bagnaia. „Nem érzem azt, hogy a sorban előttem lenne a Ducatinál. Talán a tavalyi eredményeivel még nagyobb nyomás lesz rajta. A Ducati azonban még is tett utalást arra, hogy én második számú lennék.”

Még több F1 hír:

Bagnaia szerint idén a gyári támogatással a legjobb 5-be kerülhet majd az egyéni pontversenyben, de kijelentette, hogy csak azért ilyen alacsonyak az elvárásai, mert a 2020-as szezon vége nem úgy sikerült, ahogyan szerette volna – az utolsó 5 futam közül 4-et bukás miatt kellett feladnia.

„A tavalyi év eredményeit nézve azt mondanám, hogy a célom az lesz, hogy a legjobb 5-ben végezzek, mert kicsit szenvedve fejeztem be a szezont. A tempóm jó, szóval a top-5 elérhető, de majd minden eldől a versenyeken.”

„Nagyon jól érzem magamat a motoron, talán még jobban, mint tavaly. Ez a teszt is nagyon jól sikerült, és magabiztosabb vagyok. Tudom, hogy a motor nagyon hasonlít a tavalyira, de szerintem sikerült fejleszteni a vezetési stílusomon is.”

Alonso a balesete ellenére sem hagy fel a kerékpározással

megosztás
hozzászólás

Ajánlott videó:

Íme a magyar MotoGP-pálya látványterve! (galéria)

Előző cikk

Íme a magyar MotoGP-pálya látványterve! (galéria)

Következő cikk

BRÉKING: Marquez kihagyja a katari szezonnyitót!

BRÉKING: Marquez kihagyja a katari szezonnyitót!
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat MotoGP
Versenyzők Francesco Bagnaia
Csapatok Ducati Team
Szerző Köles István Ákos