MotoGP Ducati Corse launch

Bagnaia „nem érti”, a Ducati miért kapott olyan sok korlátozást 2024-re

A regnáló MotoGP-bajnok, Francesco Bagnaia elmondta, hogy számára kissé érthetetlen, mi áll a Ducatit sújtó számos korlátozás mögött, melyek az új koncessziós szabályok révén lépnek életbe.

Francesco Bagnaia, Ducati Team

Mivel 2023-ban a Yamaha és a Honda is pocsék évet futott, a MotoGP idénre új koncessziós rendszert vezetett be. Bár ez minden gyártóra vonatkozik, a legtöbbet a két említett márka profitál belőle, hiszen ők korlátok nélkül tesztelhetnek, miközben az erőforrásukat és az aerodinamikát is megszorítások nélkül fejleszthetik.

A Ducati eközben a tavalyi remeklése révén komoly hátrányba került, hiszen náluk limitált számú tesztabroncs lesz elérhető, kevesebb privát tesztet futhatnak, az erőforrás fejlesztése is korlátozott, ráadásul nem indíthatnak szabadkártyás versenyzőket sem.

Bagnaia ugyan érti, miért van erre szükség, de szerinte a Ducatit már így is elég sok téren korlátozták (szezon közben nem tesztelhettek az állandó pilótákkal, nem fejleszthették a hajtóegységet, és egy szezonban csak egy új aerodinamikai csomagot vethettek be), emiatt pedig a többiek most jelentősen profitálhatnak majd az új szabályokból.

„Az, hogy több tesztjük van… Ők [Yamaha és Honda] három nappal többet mehetnek majd Malajziában. Aztán pedig mindenhol tesztelhetnek. Ez tehát komoly lépést fog jelenteni számukra. Az igaz, hogy szükségük van rá, de az én szememben a Ducatira vonatkozó korlátozásoknak nem kellett volna változniuk” – nyilatkozta Bagnaia az új motorjuk hétfői leleplezésén.

„Maradhatott volna minden, ahogy volt, és nem kellett volna tovább csökkenteni a tesztnapok vagy a gumiszettek számát, a szabadkártyásokról nem is beszélve. Szóval nem igazán értem ezt, mert a többiek rengeteg engedményt kaptak, ha megnézzük a Hondát és a Yamahát. Nekik persze ez előnyös, mert így több mindent csinálhatnak.”

„A Yamahánál most már ott van Max Bartolini, aki átigazolt hozzájuk [a Ducatitól], és biztos vagyok abban, hogy komolyat fognak fejlődni ezáltal. Ahogy tehát én látom, jelentős előnyhöz jutottak.”

Miközben az tehát tény, hogy a két japán márkára ráfér a segítség, az engedményeket ki is kell tudni használni, a motorjuk hatékony fejlesztése pedig nem tartozott az erősségeik közé az utóbbi egy-két idényben, így továbbra sem ígérkezik könnyű feladatnak a Ducati utolérése.

Bemutatkozott Bagnaia és Bastianini vadonatúj versenygépe!

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Íme Bagnaia és Bastianini 2024-es motorja, a gyári Ducati! (képek)
Következő cikk Marquez: „Ki a legkeményebb ellenfél? Inkább magam miatt aggódom...”

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország