Bagnaia és Marquez is bukott, Bezzecchi nyert a MotoGP 1000., Francia Nagydíján!
A MotoGP Francia Nagydíjának főszereplőinek sokan Marc Marquezt és a világbajnoki címvédő Francesco Bagnaiát várták, azonban mindkettejük bukását kihasználva Marco Bezzecchi volt az, aki utoljára nevetett.
A MotoGP Francia Nagydíjának, a sorozat jubileumi, ezredik versenyének legnagyobb sztorija Marc Marquez visszatérése volt, aki még a Portugál Nagydíjon törte el a hüvelykujját és most bólintottak rá az orvosok arra, hogy újra versenyezzen.
Ez a visszatérés jól sikerült, rögtön Le Mans-ban sikerült a második helyre kvalifikálnia magát a világbajnokságot vezető Francesco Bagnaia mögé, mindössze pár századdal lemaradva tőle. A harmadik helyre Luca Marini érkezett meg.
A rajtot a legjobban Jack Miller és Marquez kapták el, a Honda versenyzője tört az élre, míg Jack Miller az ötös kanyart volt kénytelen kiszélesíteni és a mezőny végéig csúszott vissza. Marquez sokáig vissza tudta tartani a látszólag gyorsabb Millert, de az ausztrál végül a harmadik körben el tudott mellette menni.
Elhúzni azonban nem tudott, így tudta vele tartani a lépést Marquez és Bagnaia is, míg Maverick Vinales Marinit megelőzve feljött a negyedik helyre. A tizes kanyarban aztán megpróbálta megelőzni a bajnoki éllovast is, aki azonban visszavágott volna, végül a manőver mindkettejük kiesésével végződött.
Hatalmas felzárkózásba kezdett a Mooney VR46 Racing versenyzője, Marco Bezzecchi, aki azonban nagy igyekezetében kitolta a pályáról Marquezt, így fel kellett adnia a helyet - majd ismét megelőzte a Hondát, majd Miller mellett is elment.
Miller gumijai ekkor kezdhettek el fáradni, mert Marquez a következő körben elhúzott mellette egy remek manőverrel, majd követte őt Jorge Martin és Johann Zarco is, miközben az élen Bezzecchi előnye két másodperc fölé nőtt. A kiesők listája bővült két Hondással, Joan Mirrel és Alex Rinsszel.
Hét körrel a vége előtt Bezzecchi előnye három másodperc fölé nőtt, Marqueznek pedig már inkább hátrafelé kellett figyelnie, körökig kellett visszavernie Martin támadásait, aki mögött újabb szünetet követően jött Zarco.
Martin három körrel a vége előtt a célegyenesben indította meg addigi legerősebb támadását Marquez ellen, de a spanyol a következő kanyarban visszaelőzte őt, míg a háttérben Miller versenye teljes rémálommá vált, miután a második kanyarban bukott.
A Honda visszatérő versenyzőjének, Marqueznek ekkor már látszott, mekkora erőfeszítésébe telik feltartóztatni Martint és ennek meg is lett az eredménye, amikor a hetes kanyarban újra vissza akarta előzni őt és kicsúszott alóla a motor.
Mindezt nem látta Bezzecchi, aki Argentina után idei második futamgyőzelmét kényelmes tempóban motorozta aratta, csökkentve lemaradását összetettben Bagnaiához képest, mögötte pedig a másik két Ducatival Martin és Zarco állhatnak fel a dobogóra.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.