Bagnaia: az idei bajnoki csata a „legnehezebb” a karrierem során
A ducatis Francesco Bagnaia a Katari Nagydíjat követően elmondta, hogy a 2023-as MotoGP bajnoki címéért folytatott küzdelme a „legnehezebb”, melyet eddigi karrierje során átélt.
A regnáló világbajnok 21 pontos előnnyel vág majd neki a most hétvégi szezonzárónak Valenciában, miután nagy ellenfele, Jorge Martin csak egy tizedik helyet tudott szerezni a vasárnapi viadalon.
Az olasz valójában már a szombati sprinten bajnok lehet, ha legalább négy ponttal többet szerez Martinnál. Ez elég hasonló szituáció ahhoz, mint amit tavaly is átélt, amikor Fabio Quartararóval szemben volt 23 pontos előnye az utolsó versenyhétvégét megelőzően. Bagnaia szerint a mostani helyzet azonban keményebb, hiszen Martin ugyanolyan motoron ül, mint ő.
„Egyértelműen ez a legnehezebb, részben azért is, mert sok hibát vétettem idén, és emiatt sokkal több pontom is lehetne, de így még mindig zajlik a csata. És egy olyan versenyző ellen harcolni, aki ennyire erős és energikus, amikor odakint van a pályán az időmérőn és a sprinten, szintén nem egyszerű, főleg úgy, hogy ugyanolyan a motorja, mint nekem, így látjuk egymás adatait.”
„Az előző évhez viszonyítva ez tehát most jóval nehezebb, de szerintem így is jól kezeljük a helyzetet, főleg úgy, hogy vasárnaponként milyen erősek vagyunk. Az viszont biztos, hogy Valenciában javulnom kell majd szombaton.”
Bagnaia persze azért nem lesz teljesen nyugodt a hétvégi nagydíj során, de szerinte az a legjobb, ha ugyanúgy közelíti meg az eseményt, mint az összes többit az év során. „Úgy lehet a legjobban kezelni a nyomást, ha a maximumot nyújtod, ha a lehető legjobb futamra törekszel. Tavaly pedig őszintén szólva sokat küszködtem Valenciában, hiába volt 23 pontos előnyöm.”
„Most tehát nagyjából hasonló helyzetben érkezem meg, de már tudom nagyjából, mire számítsak. Most elsősorban az időjárás aggaszt engem, mert sosem lehet tudni, mi történik novemberben Valenicában. Ettől viszont még remek helyzetben vagyunk. 21 ponttal vezetünk, és Jorge-nak keményen kell majd nyomnia, míg mi menedzselhetjük egy kicsit.”
„Nem a menedzselés azonban a legjobb módja a nyomás kezelésének. Emiatt arra kell majd koncentrálnunk, hogy ugyanazzal a stratégiával és rutinnal teljesítsük a hétvégét, mint az összes többit.”
A katari viadal után a másik bajnokaspiráns, Martin érthető módon csalódottan nyilatkozott, és a gumikra vezette vissza rossz teljesítményét.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.