Bagnaia a Ducatitól vonulna vissza

A MotoGP tavalyi második helyezettje nemrég írta alá új, két évre szóló szerződését, amit a Ducati még a Katari Nagydíj előtt be is jelentett. Az olasz úgy véli, akár komplett pályafutását is eltöltené a csapatnál.

Francesco Bagnaia, Ducati Team

Francesco Bagnaia, Ducati Team

Gold and Goose / Motorsport Images

Tetőfokára hág az izgalom, pénteken az első katari szabadedzéssel elkezdődik a MotoGP hetvennegyedik idénye. A mezőny tagjainak csütörtökön a szokásos médianapon volt jelenésük, a sajtó munkatársai pedig igyekeztek mindent megtudni a versenyzőktől a szezonrajt előtt.

Francesco Bagnaiát a szakértők az egyik legnagyobb esélyesként tartják számon, de az olasz néhány nappal ezelőtt igyekezett levenni saját válláról a terhet, amikor azt nyilatkozta, nem tekint magára világbajnoki aspiránsként.

Bagnaia új kontraktusa értelmében 2024-ig biztosan marad a Ducati gyári csapatának kötelékében, de az olasz szívesen versenyezne akár pályafutása végéig is a csapatnál, amellyel már a Moto2-ben is szerepelt.

„Negyedik közös évünket kezdjük meg a királykategóriában, nagyon boldog vagyok, hogy még legalább két évig a csapat tagja lehetek" - mondta Bagnaia. „Szeretném a pályafutásom hátralévő részét is itt tölteni, de majd meglátjuk mit hoz a jövő.“

Még több hír:

„A szerződésem meghosszabbítása nyugalmat adott, most csak arra kell koncentrálnom, hogy a legjobb teljesítményt nyújtsam. Nem tudom, más versenyzőkkel mi a helyzet, de számomra fontos, hogy hosszú távon tervezhessek.“

Bagnaia az előző idényben négy futamgyőzelmet aratott és végig harcban volt a világbajnoki címért Fabio Quartararóval, akitől végül 26 ponttal kapott ki. Bár a Ducati nem fedte fel lapjait a szezon előtti teszteken, az olasz szerint a lehető legjobb csomaggal érkeztek meg Katarba.

„Úgy vélem, jó munkát végeztünk az előszezonban. Nehéz felmérni a tesztek alapján, melyik csapat hol helyezkedik el az erősorrendben. Boldog vagyok, mert úgy érzem, az új motorunkban hatalmas potenciál rejlik és a lehető legjobb csomagot választottuk ki a tesztről“ - tette hozzá a Ducati versenyzője.

Ezért van szokatlan helyen lyuk a Red Bull 2022-es F1-es autóján

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Marininak hiányozni fog Rossi a paddockból
Következő cikk Darryn Binder izgatottan várja a bemutatkozást

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország