Az Aprilia bejelentette a 2021-es pilótáit, de még ismeretlen felállásban

Az Aprilia 3 pilóta szerződtetését is bejelentette a 2021-es szezonra, de csak Aleix Espargaro helye biztos az egyik motoron, és még lehet, hónapokig nem derül ki a csapattársának kiléte.

Lorenzo Savadori, Aprilia Racing Team Gresini

Lorenzo Savadori, Aprilia Racing Team Gresini

Gold and Goose / Motorsport Images

Az Aprilia kénytelen volt teljes munkaidős helyettest keresni Andrea Iannone helyére, akinek nem, hogy elutasították volna a doppingügyében tett fellebbezését, de azt 4 évre meghosszabbították, így lehet, véget is ért az egyszers futamgyőztes MotoGP karrierje.

Annak ellenére, hogy két tapasztalt veterán is elérhető volt a 2020-as mezőnyből, végül sem Andrea Doviziosót, sem Cal Crutchlowt nem igazolta le az Aprilia, illetve elhaltak a pletykák Jorge Lorenzo esetleges visszatérésével kapcsolatban is.

Az Aprilia megkereste a Moto2-es tehetséget, Marco Bezzecchit is, azonban csapata, a VR46 megakadályozta a váltását. A márka még két Moto2-es pilótát megkeresett – állítólag Joe Robertset és Fabio di Giannantoniót, de az Aprilia állítása szerint ők még nem álltak készen a váltásra.

Hétfőn délelőtt a 2021-es nevezési listáról kiderült, hogy az Aprilia Bradley Smith-t, és az őt az utolsó 3 futamon váltó Lorenzo Savadorit is nevezte, azonban arról csak a téli tesztek után fognak dönteni, hogy melyikük lesz a teszt, és melyikük a második pilóta Espargaro mellett.

 

„Nem titok, hogy több fiatal pilótának is felkínáltuk a lehetőséget, mert szerintünk a projekt érdekes lehet számukra, de ők még nem álltak készen arra, hogy váltsanak, és a 2021-es (Moto2-es) csapataik is meg akarták tartani őket” – nyilatkozta Massimo Rivola, az Aprilia vezérigazgatója.

„Tiszteletben tartjuk, és elfogadjuk a döntésüket, így inkább a jelenlegi pilótáinkkal folytatjuk, mint hogy olyan megoldást válasszunk, ami még elérhető, de nem bízunk benne teljesen.”

„A nehéz szezon ellenére is nagyot fejlődött a motorunk, és mind az időmérőkön, mind a versenyeken nagyot léptünk előre. Aleix erősen zárta a szezont, és tegnap is hasonló időket motorozott, mint az élmenők.”

„Lorenzo 3 verseny alatt is nagy fejlődést mutatott, és számíthatunk Bradely professzionális hozzáállására és tapasztalatára is. Természetesen Aleix lesz az első számú pilótánk, a második pilótáról pedig a téli tesztek után döntünk.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Videó: Aron Canet nagy esése, ami lehetett volna sokkal rosszabb is...
Következő cikk Marquez karja a vártnál lassabban gyógyul, a 2021-es rajtra sem biztos a gyógyulása

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország