Alkarműtéten esett át a MotoGP új rekordere

Fabio Quartararo a bejelentés szerint az Olasz GP után Barcelonában kés alá feküdt, ám ez nem akadályozza abban, hogy a jövő héten rajthoz álljon a katalán versenyen.

Fabio Quartararo, Petronas Yamaha SRT

Fotót készítette: Gold and Goose / Motorsport Images

Fabio Quartararo berobbant a MotoGP mezőnyébe, a fiatal francia a Petronas színeiben pedig azonnal le is tette a névjegyét a nagymenők asztalára. Quartararo Jerezben megszerezte a pole pozíciót, ezzel a kategória legfiatalabb versenyzője lett, aki az első rajthelyről indulhatott, és hogy sikere nem a véletlen műve volt, az elmúlt hétvégén az Olasz Nagydíjon a második rajthelyet szerezte meg a Yamahával.

Ugyanakkor a versenyen már nem volt ilyen szerencséje, rögtön a rajt után nagyon sok pozíciót vesztett, és végül a 10. helyen intették le, és már rögtön a futam után jelezte, hogy nem volt képes fizikailag kezelni a túlhevült első kereket. Quartararo azt is elmondta, hogy az alkarja nehezen bírta a kemény fékezéseket a mugellói pályán, és bár nem volt sürgős, végül úgy döntött, hogy a problémát sebészeti beavatkozással igyekszik orvosolni.

Még több hír:

Az egyórás operációt Barcelonában végezte el a MotoGP híres orvosa, Xavier Mir és csapata kedd reggel, és a jelek szerint teljes sikerrel.

Quartararót egy napig megfigyelés céljából kórházban kezelik, de szerdán már hazatérhet, és a hírek szerint, ha a regeneráció jól alakul, jövő héten rajthoz állhat a Katalán Nagydíjon. "Ez egy be nem tervezett beavatkozás volt, de amelyről Dr. Xavier Mirrel való egyeztetés után az Olasz Nagydíjat követően döntöttünk. A vasárnap érzett állapot nem volt normális, és egy esetleges alkari problémára hívták fel a figyelmet. Nem akartam semmilyen meglepetést, és kezelni a helyzetet most, mert később akár egy egész szezon is rámehetne. Ez egy rövid műtét volt, olyan, amelyet sok motorversenyző végeztet el, és amelyet egy valódi szakértő végzett el" - mondta már a keddi műtétet követően Quartararo.

"Köszönettel tartozom Dr. Mirnek és csapatának, és most már előre tekintek a Katalán Nagydíjra" - mondott köszönetet a francia.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Micsoda rajtrácslányok a MotoGP Olasz Nagydíjáról!
Következő cikk Petrucci magabiztosabb, fejlődése csak részben segít Doviziosónak

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország