Algarve a szezon fináléjaként mutatkozhat be a MotoGP-ben

A sorozat bejelentette, hogy a 2020-as MotoGP-szezon zárófutamát a portugáliai Algarve versenypályán rendezik majd meg, reménykedve abban is, hogy akár nézők is megjelenhetnek majd a viadalon.

Algarve track overview

Algarve track overview

Gold and Goose / Motorsport Images

A MotoGP promótere, a Dorna Sports a múlt héten jelentette be, hogy a fennmaradó három nem európai versenyt, melyekre Malajziában, Thaiföldön, valamint Argentínában került volna sor, törlik a versenynaptárból a koronavírus-járvány miatt, ugyanakkor egy 14. futamra még sor kerül Európában.

Az Autosport akkor úgy tudta, hogy ez a futam a Portugál Nagydíj visszatérését jelenti, a helyszín pedig a portimaoi Algarve aszfaltcsík lesz. Hétfőn ezen híreszteléseket a MotoGP is megerősítette, a pálya pedig reméli, hogy 30 ezer szurkoló is kilátogathat a november 20 és 22 között megrendezett szezonzáróra.

Még több hír:

A Dorna Sports vezérigazgatója, Carmelo Ezpelata a következőket mondta a bejelentés kapcsán: „Ez nagy hír számunkra, mivel még 2017-ben írtunk alá egy megállapodást, miszerint Portimao lesz a mi tartalékpályánk, ha bármilyen futamtörlésre kerülne sor, és azóta is kapcsolatban álltunk egymással.”

„A Superbike már volt Portimaoban, és úgy hisszük, hogy ez egy remek lehetőség számunkra. A megállapodásban az is szerepel, hogy a Superbike ottani versenye után a pályát újraaszfaltozzák majd.”

„Amikor megosztottuk a hírt a versenyzőkkel, mindannyian izgatottak voltak, mert már látták a pályát TV-ben, de sosem mentek még rajta. Portugáliának nagy történelme van a sportunkban, és volt jó néhány történelmi ütközet Estorilban” – mondta Ezpelata.

„Igazán remek, hogy lehetőségünk adódik visszamenni Portugáliába, főleg úgy, hogy Miguel Oliveira is a mezőny része, és nagyon jó, hogy egy portugál motoros is részt vehet hazája nagydíján. Elképesztően örülünk, hogy Portimaoban versenyezhetünk az év végén.”

Miguel Oliveira, Red Bull KTM Tech 3

Miguel Oliveira, Red Bull KTM Tech 3

Fotó készítője: Gold and Goose / Motorsport Images

Az Autodromo Internacional do Algarve vezérigazgatója, Paulo Pinheiro szintén lelkesen nyilatkozott a bejelentés kapcsán: „Hatalmas siker a csapatunk számára, hogy végre vendégül láthatjuk a MotoGP-t a versenypályánkon! A MotoGP a kétkerekű motorsportok csúcsa, és mi már izgatottan várjuk érkezésüket.”

„Ez egy hosszú folyamat volt a Dornával. 2017 óta volt megállapodásunk, és most végre kifizetődött az a sok munka. Ezen felül a tény, hogy Miguel Oliveira ott lehet a királykategória mezőnyében, és a dobogókért harcolhat, csak tovább növeli a futam értékét. Remélhetőleg itt dől majd el a világbajnokság is.”

„Azon dolgozunk, hogy lehessenek szurkolók a hétvégén, és egyelőre 30 ezer emberrel számolunk, de majd a Dornával és az egészségügyi hatóságokkal eldöntjük a következő lépéseket” – zárta örömteli bejelentését a pálya igazgatója.

Ez lesz majd az első Portugál GP 2012 óta, amikor a versenyt még Estorilban rendezték. Algarve-ot ebben a hónapban újraaszfaltozzák majd a közelgő Forma–1-es futam előtt, amely októberben kerül megrendezésre, a MotoGP mezőnye pedig egy valenciai duplafordulót követően látogat el újra Portugáliába.


A Suzuki történelmi festése a MotoGP-ben

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ismét Bradl ülhet Marquez motorjára
Következő cikk Iannone doppingügyének meghallgatását októberre halasztották

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország