Alex Marquez: amikor Marc nem volt a Hondánál 2020 telén, a csapat elveszítette a fonalat
A fiatalabb Marquez-testvér a 2022-es szezon végén elhagyja a Hondát és a Gresini csapat kötelékében folytatja a versenyzést a MotoGP-ben. Amióta hivatalossá vált szakítása a japán gyártóval, nyíltan beszél a csapat problémáiról.

Szemmel láthatóan komoly problémákkal küzd a Honda 2022-es MotoGP-szezonban, Pol Espargaro szezonnyitón elért harmadik helyezésétől eltekintve sem a gyári, sem a szatellit alakulat pilótáinak nem sikerült dobogóra állniuk.
Marc Marquezt továbbra is sérülései hátráltatják a versenyzésben, így idén is kénytelen futamokat kihagyni, miközben a gyártók versenyében az utolsó, hatodik helyet foglalják el a konstruktőrök versenyében 85 ponttal.
Az LCR-től az idény végén távozó Alex Marquez most nyíltan beszélt arról, hol csúszott félre a Honda projektje, és miért nem sikerült megtalálniuk a megoldást jelenlegi problémáikra.
„Újoncként voltak remek pillanataim velük 2020-ban. Amikor aláírtam az új szerződésemet és az LCR-hez igazoltam, nem is sejtettem, hogy ilyenné válhat a helyzet. Egy pilóta sem gondolná, hogy ilyen problémáid lesznek, ha aláírsz egy kétéves szerződést.”
„Számos tényező együttállása kellett ahhoz, hogy ez legyen az eredmény. A Honda versenyzői gyorsak, mégsem tudnak sokat kihozni a motorból. Amikor 2020 telén Marc nem volt itt, elvesztettük az irányt” - magyarázta a spanyol.
„A HRC ahhoz volt hozzászokva, hogy egy pilóta mutatja meg, hogy milyen irányba haladjunk. A Honda pedig meghallgatta a többieket, de a visszajelzések nem ugyanolyan voltak, mint Marcé, így vesztette el a csapat a fonalat.”
„Aztán tavaly év végén pozitívabban kezdtek alakulni a dolgok. A gyári csapat versenyeket tudott nyerni az új fejlesztéseknek köszönhetően. De idén megvolt a kockázat, hogy nem fog működni a motor, és sajnos így is lett.”
„Jelenleg nem találjuk a kiutat, ráadásul az új alkatrészek sem működnek úgy, ahogy elvárnánk” – mondta csalódottan a jövőre már a Gresini csapatánál versenyző spanyol.
Leclerc: Nem is tudom, mit gondoljak a csapatom döntéseiről...
Michael Schumacher a Forma-1 legendája, aki hét alkalommal nyert világbajnoki címet, ami a mai napig rekordnak számít.
Marquez: „egy-két éven belül vissza kellett volna vonulnom”
MotoGP: a Ducati-pilóta alkoholos befolyás alatt balesetezett, elvehetik a jogosítványát
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.