Alex Marquez a Marc VDS-sel tesztelhet a MotoGP-ben

A Moto2-es éllovas, Alex Marquez november végén, Jerezben teszteli a Marc VDS Honda MotoGP motorját - erősítette meg a csapat.

Marquez, a négyszeres MotoGP világbajnok testvére, november 23-án és 24-én másfél nap lehetőséget kap, hogy tesztelje a motort. 

A 21 éves versenyző, aki 2014-ben megnyerte a Moto3-as bajnoki címet, idén a Moto2-ben a negyedik helyen végzett a Marc VDS-sel, és hosszú ideje aláírt már a csapattal 2018-ra. 

Azonban a Marc VDS MotoGP csapat új igazolása, Thomas Luthi – aki 2018-ban egy teljesen újonc versenyzőpárost alkot a Moto2-es bajnok, Franco Morbidellivel – még mindig lábadozik a sérüléseiből, vagyis az istálló úgy döntött, hogy Marqueznek lehetőséget ad, ezzel segítve Luthi csapatát a jövő évre. 

"Jövő héten, Jerezben másfél napot tesztelünk Alexxel, Tom sérülése miatt.” - mondta a Marc VDS csapatfőnöke, Michael Bartholemy a MotoGP.com-nak a szezon utáni valenciai teszten.

"Az a problémánk, hogy a csapat is új, új főmérnökünk van, új motorért felelős szakemberünk, és új szerelőink."

"Nem szeretnék a 2018-as szezon előtti sepangi tesztre egy olyan versenyzővel megérkezni, aki sosem ült MotoGP motoron, miközben a csapatnak fogalma sincs a MotoGP gépekről, abroncsokról, beállításokról."

Valenciában a Marc VDS tesztversenyzője, Takumi Takahasi kapott lehetőséget Morbidelli mellett.  

"Úgy döntöttem, hogy ezt a befektetést megteszem." - folytatta Bartholemy - "Valenciában itt van Takahashi, így a csapat tanulhat."

"Alexxel az az ötletem, hogy Gilles (Bigot, Luthi versenymérnöke) egy kicsit megtapasztalja, milyen is, amikor egy Moto2-es versenyző felpattan egy MotoGP motorra. Alex visszajelzései biztos elég hasonlóak lesznek Tom érzéseihez a kezdetekben."

"Takahashi személyében egy olyan versenyzőnk van, aki nem a Moto2-ből érkezett, és a HRC-t ezért is kértem, hogy Alex eltölthessen másfél napot a motoron Jerezben."

"Az időjárást még meglátjuk, mert most úgy tűnik, hogy november 23-án esni fog."

Jerezben Marquez nem először ül majd MotoGP motoron, hiszen néhány kört már megtett a Honda gyári gépével is.

Bartholemy azt is elárulta, hogy mikor biztossá vált Jack Miller távozása a csapattól, Marquez MotoGP-s előléptetése is szóba került. 

Azonban a felek mindketten a Moto2-es folytatást preferálták. 

"Az a helyzet, hogy a Marc VDS, az Estrella Galicia csapat a legtöbbet hozza ki a Moto2-es projektből - az elmúlt nyolc évben egy elég erős Moto2-es projektünk volt. Szükségem van egy olyan versenyzőre, mint Alex, aki jövőre is hozza az eredményeket."

"Ő maga is elég egyértelmű volt, ugyanis először meg szeretné nyerni a Moto2-es bajnokságot, mielőtt a MotoGP-be megérkezik. Még nem érzi késznek magát, vagyis egy-két évet még maradna a csapatnál a Moto2-ben."

 
Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat MotoGP , Moto2
Versenyzők Alex Marquez , Thomas Luthi
Csapatok Marc VDS Racing
Cikk típusa Motorsport.com hírek