Aleix Espargaro elismerte, nagyon kimerült, pihenésre van szüksége
Az Aprilia versenyzője, Aleix Espargaro a világbajnoki pontverseny második helyéről várhatja a folytatást, és elismerte, nagyon kimerült a bajnoki harccal járó mentális teher miatt.

Pályafutása eddigi legjobb MotoGP-s szezonját futja Aleix Espargaro, aki az idei 11 futamból 9-et az első öt pozíció valamelyikén zárt, emellett négyszer dobogóra állhatott, Argentínában pedig a dobogó legfelső fokán ünnepelhetett.
Nem túlzás tehát kijelenteni, hogy harcban van a világbajnoki címért az Aprilia versenyzője, aki viszont elismerte, hogy mentálisan fárasztó dolog a címért harcolni, azzal viszont elégedett, hogy csak 21 pontos a hátránya az augusztusi folytatás előtt a vezető Fabio Quartararo mögött:
„Őszintén szólva nagyon fáradt vagyok, szükségem van a pihenésre. Azért 5 hétre nincs szükségem, de idén a mentális oldalról teljesen más számomra ez az idény, mint a korábbiak, ami egy normális dolog, hiszen a világbajnoki címért harcolok.”
„De nemrég a motorhome-ban néztem egy filmet és fiammal, és azt éreztem, hogy nagyon fáradt vagyok. Este 9-kor már le is feküdtem aludni, tehát tényleg szüksége van pihenésre az elmémnek, hogy kikapcsolódhasson.”
„Most elégedett vagyok, hiszen az volt a célom, hogy a nyári szünet előtt egy futamnyinál kevesebb legyen a hátrányom a bajnokságban, és 21 pontra vagyok Fabiónál, szóval továbbra is küzdeni fogok vele” – mondta a spanyol.
Hamilton elmondta, ki volt a legkeményebb ellenfele az F1-ben...
A leggyorsabb F1-es autók, amik sosem nyertek világbajnokságot!
Hivatalos: itt folytatja a MotoGP pályafutását Alex Rins
Baljós fejlemények a magyar MotoGP-pályáról
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.