MotoGP German GP

A Yamaha versenyzője kénytelen kihagyni a Német Nagydíjat, megvan a helyettese

A Yamaha pilótája, Alex Rins komolyat bukott a Holland Nagydíj rajtját követően, és mint később kiderült, nem is úszta meg sérülések nélkül, így a spanyol kénytelen lesz kiülni a hétvégi német fordulót.

Alex Rins, Yamaha Factory Racing crash

Alex Rins, Yamaha Factory Racing crash

Fotót készítette: Gold and Goose / Motorsport Images

A hatszoros futamgyőztes rögtön a holland viadal első kanyarjában esett hatalmasat, és látszott rajta, hogy fájdalmai vannak. A vizsgálatok után kiderült, hogy két kisebb törés keletkezett a jobb kezében és egy kisebb törés a bal lábában.

Rins Madridba repült további kiértékelésre, hétfő reggel pedig már meg is műtötték a jobb kezét. A Yamaha motorosa eleve azt tervezte, hogy kiszedeti a jobb lábában lévő szegecset, amely még a tavalyi lábtörését követően került be, ezt a beavatkozást most viszont előrébb hozta, ha már műteni kellett a kezét is.

Az operáció a hírek szerint sikeres volt. Bár a Yamaha még nem tett hivatalos bejelentést, de Rins nem lesz ott a hétvégi Német Nagydíjon, és reményei szerint az augusztus eleji Brit Nagydíjra már ismét bevethető állapotba kerül.

A Yamaha ugyan nem lenne köteles helyettest keresni számára, de a japán márka mégis megteszi, és a választásuk a Tech3 korábbi versenyzőjére, Remy Gardnerre esett. Gardner jelenleg a Yamahánál megy a Superbike-ban, így kézenfekvőnek tűnik a bevetése, már csak azért is, mert a tesztversenyzőjük, Cal Crutchlow szintén sérülésből lábadozik.

Nemrég eközben egy nagyon érdekes sajtóhír látott napvilágot, melynek F1-es kötődése is van.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton a kétkerekűek világa felé kacsintgat és csapattulajdonos lehet – sajtóhír
Következő cikk Másik versenyzőjével is szerződést hosszabbít a Yamaha a MotoGP-ben

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország