A Yamaha bejelentést tett Morbidelli és Dovizioso MotoGP-s jövőjéről

A Yamaha csütörtökön hivatalosan is bejelentette, hogy 2023 végéig a gyári csapatot erősítheti a hétvégén visszatérő Franco Morbidelli, Andrea Dovizioso pedig a 2022-es évet az SRT-ből átalakuló alakulatnál fogja tölteni.

Franco Morbidelli, Yamaha Factory Racing

Fotót készítette: Yamaha

A Yamaha bejelentette, hogy Franco Morbidelli 2023 végéig írt alá a márkához, ahogy azt is, hogy Andrea Dovizioso az SRT-vel ejti meg a MotoGP-be való visszatérését. Arra már régóta számítani lehetett, hogy Morbidelli a gyári Yamahánál fogja folytatni, hiszen Maverick Vinales júniusban úgy döntött, már a szezon végén távozik a csapattól.

Aztán a Stájer Nagydíjat követően fel is függesztették a spanyol versenyzőt, aki azóta már távozott is a Yamahától, és az Apriliánál folytatja a pályafutását – a helyét pedig Morbidelli veheti át, aki június óta nem állt rajthoz a térdműtétjét követően, és ezen a hétvégén tér vissza.

A Yamaha pedig úgy döntött, hosszú távú, 2023 végéig szóló szerződést köt a háromszoros futamgyőztessel, aki tavaly a második helyen végzett az egyéni világbajnokságban, idén pedig eddig egy dobogós helyezés áll a neve mellett.

További híreink:

Dovizioso pedig a 2021-es év nagy részét kihagyta, mivel a Ducati nem hosszabbította meg a szerződését 2020 végén. Az olasz pilóta terve az volt, hogy 2022-ben tér vissza teljes szezonos versenyzőként, és egy ideig úgy tűnt, ez az Apriliával fog összejönni, akikkel tesztelhetett is.

Ez végül azért nem jött össze, mert az Aprilia Vinalest szerződtette, így viszont megnyílt az út az SRT-nél, Dovizioso pedig Morbidelli helyén versenyezhet – Morbidelli pedig a gyári csapat színeiben motorozhat.

Az SRT 2022-től egy teljesen új csapat lesz, mivel a Sepang Racing Team az év végén kiszáll a MotoGP-ből, azt pedig egyelőre nem tudni, mi lesz az új alakulat neve.

Bámulatos 3D-s animáció készült Hamilton és Verstappen monzai ütközéséről (videó)

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Fantasztikus csata után Bagnaia győzött Marquez előtt az Aragóniai Nagydíjon!
Következő cikk Marquez: Nem élvezem a motorozást

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország