A MotoGP világbajnoka nem hiszi el, ami vele történik - egy nagy előd is gratulált neki
Joan Mir elmondta, nem hiszi el, ami történik, miután megnyerte a 2020-as MotogP-bajnokságot a Valenciai Nagydíjon, ezzel húszéves böjtnek vetve véget a Suzuki számára.

Joan Mir a biztonságos hetedik helyen látta meg a kockás zászlót a tizennegyedikről rajtolva Valenciában, ami elég volt ahhoz, hogy bebiztosítsa a bajnoki címet magának, annak ellenére, hogy a Petronas SRT-ből Franco Morbidelli nyert, suzukis csapattársa, Alex Rins pedig negyedik lett.
A 36-os számú versenyző az első Suzuki-pilóta 2000 óta, aki megnyerte a királykategóriát és olyan illusztris társasághoz csatlakozik, melyben Barry Sheene, Marco Lucchinelli, Franco Uncini, Kevin Schwantz és ifj. Kenny Roberts vannak a Suzuki korábbi világbajnokaiként.
A leintés utáni interjúban Mir elmondta: „Hihetetlen. Nem tudom leírni ezt az érzést, ezért küzdöttem egész életemben. Most, hogy végre megvan, nem tudok nevetni, de nem is sírok, teljesen összekavarodtak az érzelmeim.”
„Nagyon, nagyon boldog vagyok. Egész életemben ezért a pillanatért küzdöttem, és most meg alig tudom elhinni. Kicsit le kell majd ülnöm, hogy leülepedjen a dolog, mert most semmi frappánsat nem tudok mondani.”
Mir 2016-ban debütált a Moto3-ban, mielőtt 2017-ben a Leopard Hondával megnyerte a könnyűsúlyú osztályt. Egy év után a Moto2-ben a Marc VDS-sel 2019-ben már fel is léphetett a Suzukival a MotoGP-be, idén pedig ő volt a legegyenletesebb a mezőnyben hét dobogós helyével, amelyek között az Európai Nagydíjon egy győzelem is volt.
Mir, aki az első MotoGP-világbajnok, aki a Moto3-ban is nyerni tudott, 29 ponttal vezet a mai nyertes Morbidelli előtt, míg a Suzuki alapításának 100., motorversenyeken való debütálásának 60. évében a csapatversenyt is megnyerte.
Az 500 köbcentisek között 1993-ban nyertes Schwantz Instagramon gratulált utódának: „Joan Mir... Most néztem a versenyt, megnyerte a címet, még azelőtt, hogy Portugáliába ment volna. Gratulálok, haver, pontosan úgy versenyeztél, ahogy kellett, nem kockáztattál semmit és így megszerezted a győzelmet! Gratula!”
A Suzuki egy versennyel a vége előtt a gyártók versenyében is az élen áll a Ducatival holtversenyben. amennyiben pedig Portugáliában behúzzák ezt a címet is, akkor 1982 óta először nyernek a gyártók között.
Ajánlott videó:
Morbidelli nyerte a Valenciai Nagydíjat, de Mir lehet a legboldogabb: ő 2020 MotoGP-bajnoka!
Rossi: „A Yamahának ütőképes tesztcsapatra van szüksége”
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.