A MotoGP bejelentette, hogy 2023-ban Kazahsztánba is ellátogat a sorozat

A MotoGP naptára látszólag bőven átlépi majd a 20 futamos határt a következő években, hiszen a Dorna Sports nemrég jelentette be terveit, hogy Indiába is el szeretnék vinni a szériát, most pedig kiderült, hogy Kazahsztánban is lesz verseny.

A MotoGP bejelentette, hogy 2023-ban Kazahsztánba is ellátogat a sorozat

Ha ez pedig még nem lenne elég, akkor már Szaúd-Arábiával is kötöttek egy előmegállapodást, melynek értelmében oda is elviszik majd a MotoGP-t valamikor a közeljövőben.

A legfrissebb bejelentés azonban Kazahsztánhoz köthető, ahol az ország legnagyobb városa, Almati mellett építik fel a Sokol Circuit elnevezésű létesítményt, és a szervezőkkel sikerült megegyezni egy ötéves szerződésről, amely már 2023-ban életbe lép.

További híreink:

A MotoGP rövid közleményt adott ki a hír kapcsán: „A FIM MotoGP világbajnokság Kazahsztánba érkezik! 2023 lesz a kezdete egy új, ötéves megállapodásnak, melynek értelmében a MotoGP egy új régióba látogat el, hiszen a Sokol International Racetrack csatlakozik a naptárhoz.”

„A Kazahsztán legnagyobb városa, Almati mellett található vadonatúj motorsportkomplexum Közép-Ázsia szívében fog felépülni. A régió egy új megálló lesz a MotoGP számára, miközben a sport folytatja terjeszkedését a világban, és az új piacok, valamint rajongói bázisok meghódítását.”

A teljes 2023-as naptárat vélhetően nemsokára szintén hivatalossá teszik majd, de az biztos, hogy a következő idény március 26-án fog majd kezdődni Portugáliában. A hagyományossá vált katari szezonnyitót azért kellett eltolni az év egy későbbi pontjára, megy Losailban komolyabb felújítások zajlanak.

Egyedi festéssel készül a McLaren az F1 ázsiai hétvégéire

megosztás
hozzászólás
Marc Marquez: „Rég éreztem már ezt!”
Előző cikk

Marc Marquez: „Rég éreztem már ezt!”

Következő cikk

Nakagami kihagyja a MotoGP hétvégi Thaiföldi Nagydíjat, és további műtétek várnak rá!

Nakagami kihagyja a MotoGP hétvégi Thaiföldi Nagydíjat, és további műtétek várnak rá!