A MotoGP azt mondta az Apriliának, hogy a Ducati megoldása illegális

Az Aprilia Racing ügyvezető igazgatója, Massimo Rivola elmondása szerint az olasz márkát februárban tájékoztatták róla, hogy a hátsó kerék előtti szárny használata illegális - ellenben a Ducati ezzel ment a Katari GP-n.

Aleix Espargaro, Aprilia Racing Team Gresini, Andrea Iannone, Aprilia Racing Team Gresini

Fotót készítette: Gold and Goose / Motorsport Images

Rivola idén csatlakozott az Aprilia MotoGP alakulatához, miután korábban a Ferrarinál tevékenykedett, és a Katari Nagydíjon az egyik szószólója volt a Ducati elleni tiltakozásnak. 

A Honda, a Suzuki és a KTM csatlakozott az Apriliához a hivatalos panasz benyújtásában, mely a Dovizioso, Petrucci és Miller motorjára felszerelt szárnyat kérdőjelezte meg - a Ducati azonban azzal érvelt, hogy ezt csak a hátsó kerék hűtésére használták, vagyis nem tettek szert vele aerodinamikai előnyre. A stewardok egyelőre szabályosnak ítélték a megoldást, de a következő körben a Fellebbezési Bizottság dönt az ügyben.

További híreink:

Rivola most elárulta, az Aprilia is egy hasonló megoldásban gondolkodott, csakhogy február 19-én a MotoGP technikai igazgatója, Danny Aldridge tájékoztatta őket, hogy ezt csak nedves körülmények között vethetik be, ahogy azt a Yamaha is tette tavaly Valenciában. 

"A tavalyi év utolsó versenyén, Valenciában a Yamaha egyfajta szárnyat szerelt fel a lengővillára, mely elvezette a vizet esőzés idején, és mindezt biztonsági okokra hivatkozva jóváhagyták." - mondta Rivola az olasz La Gazzetta dello Sportnak. 

"Ez a megoldás felnyitotta a szemünket. Olyannyira, hogy az év elején kikértük a technikai delegátus véleményét, miszerint valami hasonlót lefejleszthetünk-e, hiszen tudtuk, hogy ezen a területen teljesítményelőnyre tehetünk szert."

"Aldridge február 19-én azt válaszolta, hogy egy hasonló megoldás csakis esőben alkalmazható. Emiatt leálltunk a fejlesztésével."

Ami a tiltakozást illeti: "Nem kifejezetten a Ducati ellen nyújtottunk be panaszt, nem akarunk haragot tartani bárkivel is. Azonban komoly problémának vélem, hogy február 19-én egy hasonló megoldást illegálisnak minősítettek, majd rá egy hétre, március 2-án a Ducati ezt tanulmányozta."

Rivola úgy látja, a szárny alkalmazása egyértelmű aerodinamikai előnnyel jár, de szerinte a tény, miszerint a lengővillához csatolják - vagyis egy mozgó alkatrészhez - mozgó aerodinamikai alkatrésszé teszi.

"Elég egyszerű megérteni, hogy ez az elem hogyan működik. Egy egyszerű tanulmány kimutatja, hogy minden, amit elől teszel, annak hatása van a motor hátuljára."

"Ezen a részen a levegő nagyon gyorsan áramlik, és ha ide felszerelsz egy szárnyat, az leszorítóerőt termel. Ezen nem sokat kell vitatkozni."

"Egy szárny nem mozoghat. Egy szárny önmagában nem is tesz így, de ha a lengővillára erősítik, akkor az más hatást fejt ki, attól függően, hogy fékezel vagy sem."

Danilo Petrucci, Ducati Team

Danilo Petrucci, Ducati Team

Photo by: Gold and Goose / LAT Images

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Lorenzo: Túl peches voltam az ígéretes Katari GP-n
Következő cikk Zarco úgy érezte magát Katarban, mint egy amatőr

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország