A MotoGP 2019-es naptára: változatlanul 19 nagydíj

megosztás
hozzászólás
A MotoGP 2019-es naptára: változatlanul 19 nagydíj
Szerző:
2019. jan. 21. 15:57

A MotoGP kiadta a végleges 2019-es naptárat, melyben csak apróbb változások vannak az idei szezon menetrendjéhez képest.

Bár a Dorna szeretett volna egy 20. versenyt is Mexikóban, de ez elsősorban a biztonsági aggályok miatt, melyek az Autodromo Hermanos Rodriguez pályát érintik Mexikóvárosban meghiúsult. 

Finnországban is készül a Kymi Ring, ahol szintén 2019-ben rendezték volna meg az első versenyt, csakhogy ez az aszfaltcsík sem készült el időben a bemutatkozáshoz. 

További híreink:

A 2019-es szezon tehát ismét március 10-én, Katarban indul el, egy héttel korábban, mint idén, majd november 17-én, Valenciában ér véget. 

Miután a versenyzők kritizálták a rövid nyári szünetet, a négyhetes leállást ismét megvalósítják, vagyis Assen és Sachsenring szünet nélkül követik majd egymást - így utóbbi egy héttel korábban kerül megrendezésre, mint idén. 

Misano és Aragónia szintén zsinórban jönnek egymás után, így a misanói hétvége nem esik egybe az F1-es Olasz Nagydíjjal Monzában.

Előzetes 2019-es MotoGP-naptár:

Dátum Helyszín
Március 10  Katar
Március 31  Termas de Rio Hondo 
Április 14  Austin 
Május 5  Jerez 
Május 19  Le Mans 
Június 2  Mugello 
Június 16  Barcelona 
Június 30  Assen 
Július 7  Sachsenring 
Augusztus 4  Brno
Augusztus 11  Red Bull Ring 
Augusztus 25  Silverstone
Szeptember 15  Misano
Szeptember 22  Aragon 
Október 6  Buriram 
Október 20  Motegi 
Október 27  Phillip Island 
November 3  Sepang 
November 17  Valencia 
Következő cikk
Petrucci Dovizioso segítségét élvezi

Előző cikk

Petrucci Dovizioso segítségét élvezi

Következő cikk

A Honda jelenti, sikeres volt Lorenzo csuklóműtéte

A Honda jelenti, sikeres volt Lorenzo csuklóműtéte

Cikk részletei:

Sorozat MotoGP
Szerző Zajos Klára