A KTM visszavág! Zarco teljesítménye elfogadhatatlan

Nem sokat váratott magára a KTM válasza Johann Zarco kijelentései után, a francia szerint a KTM gyenge, ám az osztrákok ügyvezetője szerint éppen Zarco a hibás.

Stefan Pierer, CEO KTM Group

Fotót készítette: Gold and Goose / Motorsport Images

Johann Zarco  frusztráló szezonkezdésen van túl a MotoGP-ben, a francia korábban a Yamahával 2017-ben és 2018-ban is a hatodik helyen végzett, majd váltott a KTM-re, amellyel azonban messze elmarad a várakozásoktól. Zarco idén mind a négy futamon pontszerző helyen ért célba, így is csak hét pontja van, egy ponttal előzi Stefan Bradl-t, aki viszont mindössze egy versenyen vett részt.

A francia kifakadt az osztrák gyári motorra, kijelentve, hogy "szégyen", hogy általa csak az lehet a cél, hogy befejezze a futamot. Ugyanakkor jól jellemzi Zarco problémáit, hogy csapattársa, Pol Espargaro már háromszor annyi pontot gyűjtött, mint ő. A Red Bull KTM ügyvezetője, Stefan Pierer nem hagyta szó nélkül a versenyző véleményét.

"Johann teljesítménye egyszerűen elfogadhatatlan. Vannak gondjai, ám ezek elsősorban pszichológiai jellegűek. Elhagyta az ügynökét, és a körülötte állók csak megzavarják, és ez több komplikációt okoz, mint bármi más" - véli a KTM ügyvezetője, aki szerint a csapat hároméves projektje jól halad, csak még az eredmények nem tükrözik ezt eléggé.

Még több hír:

"A versenynek ezen a szintjén az utolsó lépés pszichológiai, ám én addig fogom őt lökni előre, amíg a mi elvárásaink szerint fog teljesíteni, ez biztos" - mondta határozottan Pierer, aki ugyanakkor nagyon elégedett a Tech 3-nál remeklő Miguel Oliveirával, akivel már szerződést is hosszabbítottak. "Zarcóval elégedetlenek vagyunk, másrészről nagy öröm Oliveira teljesítménye."

A KTM vezetője szerint a MotoGP csapat fejlődését nem mutatják jól a számok, viszont a Moto2-es csapattal nagyon elégedetlen. "Nagyon mérges vagyok a Moto2-es projekt miatt, és a pilótákra nem lehetek mérges, hiszen nálunk van a kategória legjobbja, Brad Binder."

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Zarco szerint szégyen, hogy a futam befejezése a cél
Következő cikk Rossi elismerte, hogy Jerezben volt nála jobb yamahás

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország