A KTM kiszáll a Moto2-ből, de marad a MotoGP tagja

Az osztrák gyári csapat bejelentése szerint legalább 2026-ig folytatják a MotoGP programjukat, ugyanakkor jövőre kiszállnak a Moto2-es kategória küzdelmeiből.

Pol Espargaro, Red Bull KTM Factory Racing

Fotót készítette: Gold and Goose / Motorsport Images

A KTM 2017-ben csatlakozott a MotoGP-hez egy előzetes ötéves szerződéssel, és most a márka elismerte, hogy újabb öt évre kötelezi el magát a gyorsaságimotoros-világbajnokság királykategóriája mellett. A KTM-nek jelenleg négy résztvevője van a MotoGP-ben, kettő a gyári istállónál, kettő pedig a Tech3 csapatnál, és már meg is szerezte Pol Espargaro révén első dobogós helyezését a tavalyi valenciai versenyen.

"Egy proaktív döntést hoztunk a hazai nagydíjunkon azzal, hogy meghosszabbítjuk a jelenlétünk a MotoGP-ben, és elköteleztük magunkat egy újabb ötéves időszakra. Ez egy szélesebb stratégia része, és így most hét évünk lesz feljutni a kategória csúcsára. Épp annyi idő, amennyire korábban a Dakar Rally meghódítására kellett nekünk" - szól a hivatalos közlemény az ügyben.

Még több hír:

Ezzel egy időben ugyanakkor a KTM feladja jelenlétét a Moto2-es kategóriában, amelyben idén kemény szezont teljesít eddig. A csapat azt már bejelentette, hogy 2018 Moto3 bajnoka, Jorge Martin fog szerepelni Iker Lecuona oldalán jövőre a Moto2 gyári csapatában, és továbbra is igyekeznek szorosan együttműködni a MotoGP-ben szereplő Red Bull KTM csapattal.

A KTM a Moto3-ban viszont fokozni kívánja a jelenlétét, és 2020-tól már saját motorral kíván versenyezni.

"Fejleszteni akarjuk a Moto3-at, ez számukra a közúti versenyzés alapja. Ez a kezdetünk, és az egyik vezető márka vagyunk. Nagyon jó lehetőséget látunk ebben, lesz egy új motor, és egy speciális irány ezzel a projekttel. Összevonjuk az erőforrásainkat és az energiánkat, és ennek érdekében lépünk ki a Moto2-ből" - mondta Stefan Pierer, a KTM ügyvezetője.


A háttérben nagyon sok a pletyka, és vannak, akik már jövőre betennék Mick Schumachert a Forma-1-ben az Alfa Romeóhoz, valamint Fernando Alonsót a Red Bullhoz.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Marquez toronymagasan a legjobb motoros a MotoGP-ben?
Következő cikk Dovizioso hatalmas csatában verte Marquezt Ausztriában

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország