A KTM jövője Pedrosa kezében van

A KTM technikai igazgatója szerint Dani Pedrosa szerepe nagyon nagy a 2020-as motor fejlesztésében, és nem csak az elektronika, hanem az erőforrás terén is.

Daniel Pedrosa, Red Bull KTM Factory Racing

Fotót készítette: Miquel Liso

Johann Zarco szerződésbontásával a KTM-nél megnyílt az út, hogy akár Dani Pedrosát állítsa hadrendbe, de az elmúlt szezonban visszavonult klasszis már jelezte, hogy neki már megvan a feladata az osztrák istállónál. A KTM tesztpilótájaként dolgozó Pedrosa pedig nagyon hasznos a tapasztalataival a fejlesztések terén.

"Ebben a pillanatban a legnagyobb segítség a motor és az elektronikai oldalon, és ezen a téren nagyobb a tapasztalata, mint a jelenlegi versenyzőinknek, vagy akár a másik tesztversenyzőnek, Mika Kalliónak. Nem minden pilóta képes úgy érezni minden lépést, mint ő, és ha csinálunk egy tíz dologból álló fejlesztést, akkor egy MotoGP-versenyző azt mondhatja, "igen, ez az, amire vártam'" - jelentette ki Sebastian Risse, a Red Bull KTM technikai igazgatója a Crash.net cikke szerint.

Még több hír:

A vezető szerint a KTM versenyzői különböző területeken képesek segíteni a fejlesztést.

"Egyik oldalon van Pol Espargaro és Mika Kallio, akik nagyon jól koncentrálnak a hátsó kerékre, míg a Yamahától érkezett versenyzők arra figyelnek, hogyan lehetne könnyebb a motor, könnyebben kezelhető" - mondta Risse. "Alapvetően most ez a két terület az, ahol dolgoznunk kell. Tehát segítjük Polt is, aki egy nagyon egyedi versenyző, és persze a többi területen dolgozó többi versenyzőt is."

A technikai igazgató elismeri, hogy az eredmények nem hazudnak, és a KTM nincs azon a szinten, ahol szeretne lenni. Risse szerint Zarco ugyan a szakítás mellett döntött, ám így is nagyon hasznos munkát végzett, és még végez is a szezon végéig. "Johann nem találta meg az utat, ugyanakkor a befolyása a fejlődésre tagadhatatlan, egy csomó dolgot próbáltunk ki együtt, de tény, hogy ez az eredményekben nem mutatkozott meg" - jelentette ki a KTM vezetője.

Jövőre a MotoGP gumiszállítója, a Michelin változtatni készül a keverékeken, de a KTM nem aggódik. "A gumi volt a legnagyobb terület, amelyen dolgoznunk kellett. em csak az volt a kérdés, hogy lehet munkára bírni az abroncsokat, hanem, hanem az is, hogy hogyan kell korrekten elemezni, hogy jó döntést hozzunk. És most azt érzem, hogy készek vagyunk különböző keverékekkel is megbirkózni" - mondta Risse.


A következő videós anyagban a Forma-1 idei mezőnyének eredményeit nézhetjük meg egymás ellen, csapaton belül, látván azt, hogy ki, hogyan áll a másikkal szemben.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Lorenzo megtöri a negatív spirált a Honda szerint
Következő cikk A MotoGP legszebb rajtrácslányai az Osztrák Nagydíjról

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország