A Honda meghosszabbította partnerségét ikonikus szponzorával

A Honda gyári MotoGP-csapata további két évvel hosszabbította meg névadó szponzorációs megállapodását a spanyol olajóriással, vagyis a Repsollal.

Pol Espargaro, Repsol Honda Team

A Repsol már az 1995-ös szezon óta támogatja a Hondát, így ez az egyik legrégebb óta fennálló együttműködés a motorsportban. Ezen idő alatt pedig a csapat versenyzői összesen 16 egyéni bajnoki címet ünnepelhettek.

A Honda még 2020-ban kötött egy új, kétéves szerződést a Repsollal, de akkor még arról szóltak a spekulációk, hogy később a Red Bull, kinek logói már így is fontos szerepet kapnak a motoron, idővel átveheti majd a névadó szponzori szerepet.

Kedd reggel azonban érkezett a bejelentés, hogy a Repsol és a Honda folytatni fogja partneri együttműködését legalább 2024 végéig. Az elmúlt két évben sok minden történt a csapattal, hiszen Marc Marquez komolyan megsérült, és azóta sem épült fel teljesen, emellett pedig a motor teljesítménye sem az igazi.

További híreink:

Amennyiben a valenciai szezonzárón nem tudnak győzni, akkor három éven belül ez lesz a második nyeretlen idényük. A csapatnak ráadásul idén is csak két dobogós helyezése van. Pol Espargaro még a szezonnyitón lett harmadik, Marquez pedig Phillip Islanden második.

A Honda ráadásul utolsó a konstruktőri bajnokságban, 21 ponttal lemaradva a KTM mögött. A rossz időszak ellenére azonban a felek mégis a közös folytatás mellett döntöttek, és jövőre akár fordulat is jöhet náluk.

Reményeik szerint Marquez ugyanis már képes lesz teljes szezont futni, mellé pedig érkezik a 2020-as bajnok, Joan Mir, ez a páros pedig elég ütőképesnek tűnik, de persze egy jó motor is kelleni fog.

Az F1-es Amerikai Nagydíj szervezője szerint jövőre még több nézőt látogathat ki a helyszínre

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Sok esélye nincs a VB-címre, de Quartararo nem adja fel
Következő cikk Bagnaia: bajban leszek, ha túl óvatosan próbálok versenyezni

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország