A Honda is elismeri: "A motor néha nem volt Marquez szintjén"

A Repsol-Honda csapatfőnöke, Alberto Puig összefoglalta, mikre figyelt fel az első Marc Marquezzal együtt töltött éve alatt. Az ötszörös bajnok nem mindennapi személyiség.

Podium:race winner Marc Marquez, Repsol Honda Team

Fotót készítette: Gold and Goose / Motorsport Images

A Honda nem sokat várt, és kevesebb mint két nappal a tavalyi bajnoki győzelmüket követően bejelentették Livio Suppo távozását, majd két hónapra rá Puig érkezését. 

Kevesebb mint egy év telt el azóta, és most Puig ünnepli a bajnoki diadalt a csapattal. Szerinte ezt a sikert nagyon is megérdemelték. 

Min lepődtél meg a legjobban Marquezt illetően? - hangzott a Motorsport.com első kérdése. 

"Tudtam, hogy egy bajnok, valaki, aki nagyon gyors, és rendkívüli képessége van, hogy bármilyen körülményekhez alkalmazkodjon, bármilyen motoron is üljön. Véleményem szerint ő egy olyan személy, aki figyel és hallgat, illetve bajnokként is elfogad tanácsokat. Alázatos, ami nagyon fontos, hiszen így mindig ki tud hozni valamilyen pozitívumot abból az információból, amit az emberektől kap. Legalább megvan a lehetőséged, hogy elmagyarázz neki valamit, ami elég ritka az olyan szintű bajnokoknál, mint ő."

Van hova fejlődnie? 

"Ő mindig azt mondja, hogy folyamatosan fejlődik. Szerintem a stílusát illetően nincs min javulnia: egy szörnyeteg. Minden körülményhez jól tud alkalmazkodni, különösen a meglévő motorral. Sok ember nem veszi figyelembe, de a tény, miszerint egy versenyző nyer nem jelenti, hogy a motor jó alatta. Néha hozzá kell tennie azt, ami hiányzik a motorból, és Marcnak van meg ehhez a legjobb képessége. A többiek nem tudják, hogyan kell."

Úgy tűnik, nem szokott panaszkodni - ez igaz? 

"Egyáltalán nem panaszkodik. Átestünk olyan időszakokon, amikor őszintén mondom, hogy a Honda nem volt olyan szinten, amit egy hozzá hasonló bajnok megérdemelne. Azonban ezeken a pillanatokon panaszkodás nélkül átlendült, és ezt nagyra értékeljük."

További híreink:

Megkönnyíti a munkád?

"Először is ő egy szupernormális srác. Lehet a szülővárosában, Cerverában vagy a paddock-ban, ahol egy szupersztár. Nagyon jól kezeli mindezt. Kívülről úgy tűnik, ez a természetes számára. A másik dolog, ami megragadta a figyelmem, hogy a garázsban, amikor egy kritikus pillanaton megyünk keresztül, sosem veszti el a fejét. A múltban láttam már versenyzőket, akik a kritikus pillanatokban kikeltek önmagukból."

Ez is azt támasztja alá, hogy Marc nem ellenezte Lorenzo érkezését? 

"Nem lepett meg, hiszen egy bajnok. Lorenzo és Rossi több éven keresztül csapattársak voltak, ahogy Wayne Rainey és Eddie Lawson is megosztották a garázsukat, vagy Rainey és John Kocinsky, Wayne Gardner és Freddie Spencer. Marc egy profi, és tudja, hogy a legjobb csapatok a legjobb versenyzőkkel szerepelnek. A munkájára koncentrál, és tisztában van vele, hogy a legjobbak ellen kell harcolnia: Lorenzo és a többiek - mindegy milyen motoron üljenek. Az érvelése gyakorlatias, csak annyit mondott nekem: 'Tedd, amit tenned kell, és megpróbálom  a legjobbamat nyújtani, hogy nyerjek.' Nem sokat gondolkodott rajta."

A Ducati többet fejlődött a szezon során, mint a Honda? 

"A motorunk fejlődött a tavalyi évhez képest. Ugyanakkor fair azt mondani, hogy a Ducati is sokat előrelépett. Az emberek azt hiszik, a Hondánál minden könnyű, de komoly riválisaink vannak. A Yamaha nincs a legjobb pillanatában, de vissza fog térni, és a Suzuki motorja is nagyszerű. Jelen pillanatban a Ducatié a legkiegyensúlyozottabb motor a rajtrácson, ezt el kell ismernünk. Egyszerűen csak a lehető legjobb csomagot kell adnunk a versenyzőinknek, és azt mondhatjuk, a Honda folyamatosan dolgozik. Tisztában vagyunk vele, a riválisaink milyen magas szintet képviselnek, de nem félünk. Ismerjük a versenyzőinket, és számítunk rájuk - a végéig harcolni fogunk."

Alberto Puig, Repsol Honda Csapatfőnök

Alberto Puig, Repsol Honda Csapatfőnök

Fotó készítője: Gold and Goose / LAT Images

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Rossi: "A Suzuki jobb munkát végzett a Yamahánál"
Következő cikk Marquez: Ez az év sokkal kevésbé volt stresszes, mint 2017

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország