A Honda Ducati-stílusú szárnyát második próbálkozásra mégis jóváhagyták

A Honda Argentínában még egyszer megpróbálta jóváhagyatni a Ducati megoldásához hasonló terelőelemét, és sikerrel is jártak - a MotoGP technikai igazgatója, Danny Aldridge szabályosnak minősítette.

Jorge Lorenzo, Repsol Honda Team

Fotót készítette: Gold and Goose / Motorsport Images

A lengővillára felszerelt szárnyat a Ducati Katarban mind a három 2019-es specifikációjú motorjára felszerelte, csakhogy a verseny után az Aprilia, a Honda, a Suzuki és a KTM is tiltakozott ellene.

A Ducati ellenben azzal védekezett, hogy az elemet csupán a hátsó kerék hűtése miatt szerelték fel, vagyis nem az aerodinamikai előnyszerzést tartották szem előtt, mely egyébként tiltott a motor ezen területén. 

További híreink:

A négy gyártó tiltakozása aztán a Fellebbviteli Bizottság elé került, akik az elemet kedden szabályosnak ítélték, azonban a Honda Argentínában csak nem akarta lezárni az ügyet, és kifejlesztették a saját megoldásukat. 

Csütörtökön azonban elsőre illegálisnak minősítették, míg nyilvánosan beismerték, hogy a leszorítóerő generálása miatt vetnék be - mely miatt Aldridge nem hagyta jóvá a használatát. 

Pénteken a Honda még egyszer megpróbálkozott a jóváhagyással, csakhogy akkor más célt neveztek meg a szárny bevetése mellett. 

Aldridge így jóvá is hagyta a használatát, vagyis a Honda bevetheti az RC213V-n. 

A japánok mindezt csak azért játszották el, hogy bebizonyítsák, a MotoGP jelenlegi technikai előírásain lenne mit javítani...

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ducati: "A fellebbezés annyiba került, mint az éves szélcsatornás költségünk fele"
Következő cikk Lorenzo nem a sérülése miatt lassú Argentínában

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország