A Honda cáfolja, hogy Marquezt újra műteni kell

Marc Marquez számára komoly kihívás volt a MotoGP szepangi tesztje, amely során kétszer is a kimerültség miatt esett, de a Honda hivatalosan is cáfolta, hogy a címvédőre újabb műtét várna.

Marc Marquez, Repsol Honda Team

Fotót készítette: Repsol Media

A Repsol Honda klasszisa tavaly elképesztő fölénnyel nyerte a MotoGP-szezont, annak ellenére, hogy a télen vállműtéten esett át. A spanyol a szezon előtti teszteken még nem volt százszázalékos, de ez a teljesítményén egyáltalán nem látszott aztán meg.

Azonban a tavalyi szezont is műtéttel zárta le, ezúttal a másik vállában végezték el ugyanazt a beavatkozást, ám most Marquez elmondása szerint a rehabilitáció lassabban haladt. A hatszoros világbajnok ennek megfelelően nem volt százszázalékos az első 2020-as teszten.

A szepangi foglalkozás szombati és vasárnapi napján is elesett a spanyol, mindkét alkalommal arra panaszkodott, hogy fizikai teljesítőképessége határára jutott. Sokan az eredményekből és Marquez állapotából arra következtettek, a szezon előtt talán újabb műtét vár rá.

A Repsol Honda azonban ezt egyértelműen cáfolta, a The Race magazin kérdezte erről a csapatot, amelynek szóvivője határozottan kijelentette, hogy nincs tervben újabb operáció.

Még több hír:

"A gyógyulás nem volt intenzívebb, mint tavaly. Az orvos pedig figyelmeztetett, hogy amikor felnyitjuk a vállat, abban nagyon sok ideg és izom van, és megérinthetünk olyanokat is, amelyek fontos szerepet töltenek be. Most ezen dolgozunk" - mondta Marquez.

"Az elmúlt két hétben semmi erőm nem volt, egy pohár vizet sem tudtam felemelni. Aztán az ideg reagálni kezdett" - jelentette ki még Szepangban Marquez. "Két óra rehabilitáció reggel és kettő délután, de szinte az egész napomat az egészségemre fordítom."

"Az első verseny Katarban lesz, és mindig szem előtt tartom, hogy vannak határidők, amiket be kell tartani" - mondta a címvédő. "Ha a verseny ma lenne, nem tudnám befejezni. Tavaly ugyanez a tapasztalatom volt, és idén szeretnék ebből kiindulni, de egy sérülés esetén nagyon nehéz megérteni, hogyan kell felhasználni az ilyen tudást."

"Azt tudom, hogy el kell felejtenem az eredményjelzőt, meg a köridőket, és csak szenvedélyesen kell motoroznom, hogy megtaláljam az alapot" - mondta Marquez.


Marc Marquez még sérülten is abszolút favoritként várhatja az évet, de ez lehetőséget adhat a riválisok számára. A Honda pedig egy még versenyképesebb motort szeretne adni a párosának.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Nőtt, de még mindig kicsi az esélye Lorenzo visszatérésének
Következő cikk Espargaró szerint nagyobb a KTM fejlődése, mint elsőre hitte

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország