A Honda 22 privát tesztet tervez, mindent vagy semmit alapon állnak hozzá 2024-hez

Marc Marquez elvesztése után a Honda mindent vagy semmit alapon a 2024-es szezonban megpróbál az élre törni, amihez 22 privát tesztet fognak végrehajtani 2024-ben.

Joan Mir, Repsol Honda Team

A koncessziós rendszernek köszönhetően a MotoGP két nagy gyártója, a Yamaha és a Honda az utóbbi évek küszködése után 2024-re számos előnyhöz juthat, hiszen jelenleg nagy lemaradásban vannak az első számú bajnoki esélyeshez, a Ducatihoz képest.

Az előnyök elsősorban ott jelennek meg, hogy a szezon során, míg a gyártók a fejlesztéseiket kénytelenek lesznek befagyasztani, addig ők folytathatják a motorfejlesztést. Továbbá a Yamaha és a Honda mellett szól az is, hogy annyi privát tesztnapot tarthatnak a versenyzőikkel, amennyit csak akarnak.

A Honda úgy döntött, hogy a tesztelésre helyezi a fő hangsúlyt, és a Motorsport.com úgy értesült, hogy a japán gyártó már meg is tervezte a 2024-es szezonját, főként a teszteket illetően, amely akár 22 alkalmat is felölelhet.

Nyár után azonban fordulhat a kocka, hiszen a Yamaha és Honda számára biztosított előnyöket felül fogják vizsgálni idővel, és amennyiben a számok azt mutatják, úgy további változtatásokra lehet számítani, ami az előnyök csökkentését is eredményezheti.

Természetesen az állandó versenyzőknek, így Joan Mirnek és Luca Marininek számos feladatot kell ellátniuk, ez az extra 22 teszt tehát óriási terheket róna rájul. Stefan Bradl azonban fontos szerephez juthat, így vélhetően ő fogja elvégezni a munka jelentős részét.

A Honda azonban igyekszik a lehető legoptimálisabban elosztani a feladatokat, így egy további tesztilótát is alkalmazni kívánnak. Az biztos, hogy Marquez kiválásával, valamint az elmúlt években mutatott teljesítményt figyelembe véve nagy meglepetés lenne, ha a Honda visszatalálna az élre rövid távon, de később akár meglepetést okozhatnak.

Eközben a Forma-1-ben is zajlik az élet, minek után a mexikói hírportálok szerint Max Verstappen lebecsüli Sergio Perezt, aki a pletykák szerint Lando Norrist szeretné maga mellé.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Marc Marquez: Sosem éreztem úgy, hogy ne akarna a Ducati MotoGP vezetősége
Következő cikk A MotoGP 2024-es motorbemutatóinak dátuma

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország