A Forma-1-ből erősít a KTM
Stefan Pierer, a MotoGP-ben szereplő KTM vezérigazgatója elárulta, hogy a Forma-1-ben szereplő Red Bull csapatának mérnökeit fogják bevonni a márka 2023-as konstrukciójának kialakításába.

A KTM 2017-ben mutatkozott be a motorversenyzés királykategóriájában, 2019 óta pedig szatellit csapattal is rendelkeznek a Tech3 személyében. A MotoGP-ben eltöltött idényeik során hat győzelmet arattak, amelyeket Miguel Oliveira és Brad Binder szereztek meg.
Az osztrák gyártó azonban még mindig nem képes felvenni a versenyt európai riválisaival, ezzel együtt folyamatosan zárkóznak a Ducatihoz és az Apriliához. Utóbbi csapat sikereinek alapjait Massimo Rivolának köszönheti, aki korábban a Ferrarinál dolgozott sportigazgatóként a Forma-1-ben, de a Toro Rossónál és a Minardinál is fontos szerepet töltött be.
Rivola előszeretettel alkalmaz a MotoGP-ben korábbi F1-es mérnököket, akik nagy segítséget nyújtottak az Apriliának az aerodinamikai fejlesztések és a gumikezelés területén.
Az Aprilia jelenleg a konstruktőri tabella harmadik helyén áll a Yamaha mögött, a pilóták pontversenyében pedig Aleix Espargaro a második 168 megszerzett ponttal, miközben a KTM legeredményesebb versenyzője Brad Binder 107 egységgel.
Stefan Pierert, a KTM csapatfőnökét lenyűgözte az Apriliánál zajló munka, ezért azt tervezi, hogy a következő idánytől az osztrák márka is Forma-1-es segítséget kér és kihasználná szoros kapcsolatát a Red Bull-lal.
„Az Aprilia beépítette a Forma-1-es tapasztalatokat a MotoGP-be. Az új főnökük nagyon okos, nagyon kedvelem őt. A száguldó cirkuszból érkezett, és rengeteg tapasztalatot hozott magával aerodinamikai területen“ - mondta Pierer az Autosportnak.
„Tetszik, hogy komoly verseny zajlik az európai gyártók között, szeretem legyőzni a japán márkákat, ezt nem is titkolom“ - tette hozzá, utalva a Suzuki 2022-es kivonulására a szériából.
„Jövőre növelni fogjuk a Forma-1-ből érkező munkatársak iránti elkötelezettségünket. Szerencsére régóta kapcsolatban állunk a Red Bull-lal, amely egy győztes csapat, így tudjuk, hogy melyik ajtón kell kopogtatnuk“ - tette hozzá Pierer.
„A Red Bullnak több száza aerodinamikai technikusa van, akik rengeteg tapasztalattal rendelkeznek, ez lesz az egyik kulcsa a 2023-as idényünknek“ - fogalmazott a csapatvezető.
Büntetés várhat Lewis Hamiltonra a spái ütközése után
Sort cserél az RNF, teljesen új pilótapárossal hasít jövőre az Aprilia új szatellit csapata
MotoGP: Furcsa indokkal dobta versenyzőjét a KTM
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.