A Ducati szabályos, Dovizioso megtarthatja a katari győzelmét

A MotoGP stewardjai szabályosnak minősítették a Ducati gépét a Katari Nagydíjat követően, mely azt jelenti, hogy az olaszok a győzelmet és a hatodik helyet is megtarthatják.

Race winner Andrea Dovizioso, Ducati Team

Race winner Andrea Dovizioso, Ducati Team

Gold and Goose / Motorsport Images

Dovizioso egy leheletnyivel nyert a hondás Marquez előtt, majd az első helye kétségessé vált, mikor kiderült, hogy négy rivális gyártó is panaszt nyújtott be az olaszok gépe ellen - konkrétan a hátsó kerékre szerelt szárnyat kérdőjelezték meg.

További híreink:

A versenyt követően az esetet kivizsgálták, de a végén a MotoGP irányítótestülete arra jutott, hogy a szóban forgó alkatrész szabályos. 

Mindez azt jelenti, hogy Dovizioso is megtarthatja a győzelmét és Petrucci hatodik helye sem forog veszélyben.

Mint kiderült, Jack Millerre, aki a szatellit Pramacnál versenyez, szintén panasz érkezett, azonban az ausztrál az ülésproblémái miatt nem tudta befejezni a futamot.

A FIM stewardjainak közleménye szerint "a Ducati a meglévő előírások és szabályok szerint szabályos, vagyis a benyújtott panaszt visszautasították". 

A Katari Nagydíj végeredménye marad, míg a riválisok fellebbezhetnek.

UPDATE: A MotoGP újabb közleményt adott ki, mely szerint a stewardok arra jutottak, hogy az ügyet a MotoGP Fellebbviteli Bizottsága elé terjesztik.

"A fellebbezési panel utólag úgy határozott, hogy az ügyet a MotoGP Fellebbviteli Bírósága elé terjeszti, hogy még több információra derülhessen fény." 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Rins szerint Dovi és Crutchlow is szabálytalanul ment el mellette
Következő cikk Hamilton Neymarral és Rossival is találkozott: világhíres barátok

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország