A Ducati nem köt többé "rendkívüli" szerződést Lorenzóval

A Ducati még egyszer nem ajánl a MotoGP versenyzőinek "rendkívül" nagy összegű szerződést, mellyel 2017-re elcsábították Jorge Lorenzót a Yamahától - erősítette meg az olaszok ügyvezető igazgatója, Claudio Domenicali.

Ahogy a mezőny többségének, Jorge Lorenzónak és Andrea Doviziosónak is lejár a szerződése 2018 végén - Dovit pedig a kivételes 2017-es teljesítménye az átigazolási piac kulcsszereplőjévé teheti. 

Az olasz tehát valószínűleg magasabb fizetést kaphat a hat futamgyőzelmének fényében, különösen miután a nagy fizetéssel rendelkező Lorenzo nem tudott nyerni az első ducatis évében.

 

Domenicalli egyértelművé tette, hogy a 12 millió eurós megállapodást, melyet Lorenzóval kötöttek, nem ismétlik meg. 

"Rendkívüli energiát fektettünk Jorge megszerzésébe, de arról nem feledkezhetünk meg, hogy öt bajnoki címmel érkezett meg hozzánk." - mondta Domenicalli a tegnapi motorbemutatón - "Ez egy rendkívüli, egyszeri eset volt."

"A jövőben sokkal nagyobb lesz az egyensúly a versenyzők leigazolásakor. Egy kivételesen versenyképes motort tudunk ajánlani, hiszen Dovizioso nagyon jól ment vele."

"Amikor 2016 elején tárgyaltunk Dovival és Lorenzóval, akkor egy olyan motorunk volt, ami öt éve nem nyert."

"Azóta két futamot nyertünk 2016-ban és hatot 2017-ben, vagyis más a gép versenyképessége. Ez egy fontos tényező lesz a versenyzőinkkel való hosszabbítás esetén."

Vajon a Ducati hajlandó feladni néhány elvét Dovizioso megtartása érdekében? "Mindent megteszünk, ami csak lehetséges, hogy Andreát megtarthassuk, mert hiszünk benne, hogy a mi motorunkkal nagyon nagy a potenciál benne."

"Továbbá a mai Dovizioso nem ugyanaz, aki két éve volt. Amikor leigazoltuk Lorenzót, akkor figyelembe vettük az öt bajnoki címét. Dovi hat versenyt nyert 2017-ben."

"Nyilvánvalóan az a célunk, hogy megtartsuk mindkét versenyzőnket. Azonban közben a körülmények jelentősen megváltoztak és meg kell próbálnunk megtalálni az egyensúlyt."

A tárgyalásokat már a Katari GP előtt megkezdik 

A Ducati sportigazgatója, Paolo Ciabatti elárulta, a tárgyalások a hosszabbításról már a szezonnyitó Katari GP előtt megkezdődnek.

"A következő hetekben fel kell térképeznünk a helyzetet." - mondta - "Nem szeretnénk túl hamar döntést hozni, de persze nem rossz, ha van egy egyértelmű képünk a szituációról."

"Az elég korai azt jelenti, hogy talán február második felében, március első felében leülünk - azután szerintem tisztában leszünk vele, hogy mik az egyértelmű lehetőségeink 2019-re és 2020-ra."

"Már március elején egyértelműen látjuk Andrea és Jorge helyzetét, aztán ez alapján előrelépünk."

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat MotoGP
Versenyzők Andrea Dovizioso , Jorge Lorenzo
Csapatok Ducati Team
Cikk típusa Motorsport.com hírek